Világ hvg.hu 2018. július. 07. 16:05

Műlábat kapott a kislány, aki konzervdobozokon járt

Apja csinált neki házi protézist a menekülttáborban.

A nyolcéves Maja Merhi családja Szíriából menekült Törökországba a polgárháború elől. Maja genetikai rendellenesség miatt lábfejek nélkül született. Egyéb megoldás híján édesapja maga készített neki műanyag csövekből és tonhalas konzervdobozokból protézist. Ezekkel Maja már lábra tudott állni, és a tábori iskolát is látogathatta - derül ki az al-Dzsazíra tudósításából.

Története ismertté válása után a török Vörös Félhold jótékonysági szervezet lépett közbe, kihozták a családot a táborból, és megszervezték a kezelést Isztambulban. Maja a kórházban rendes műlábakat kapott, amelyekkel néhány hónap múlva szinte teljes életet élhet majd.

Orvosa egyébként elismeréssel nyilatkozott a konzervdobozos megoldásról: mint mondta, apja találékonyságának köszönhetően Maja felállhatott, és nem kellett kúszva közlekednie, ahogy azelőtt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.