Világ hvg.hu 2018. április. 20. 12:08

Így szállítottak szarinalapanyagot Belgiumból Szíriába

Három vállalat ellen indítottak vizsgálatot Belgiumban azzal a váddal, hogy a szarin gáz egyik alapanyagát szállították éveket át Szíriába. Az ideggázt állítólag az április 7-ei vegyifegyver-támadásban is bevetették Asszad elnök erői.

A három cég 2014-2016 között 96 tonna izopropanolt adott el Szíriának. A cégek azzal védekeznek, nem tudták, hogy a Szíria ellen 2013-ban bevezetett szankciók miatt az alapanyag exportja engedélykötelessé vált, s azt is hozzátették, hogy a vámhatóságok tudtak a szállítmányoktól.

Az izopropanolt számtalan más területen is használják: például festékek és oldószerek gyártásakor, s ez az egyik leggyakrabban használt adalékanyag a hűtőfolyadékok és az ablakmosók fagyállóvá tételekor is. Az érintett cégek azt is hangsúlyozták, hogy már több mint tíz éve szállítanak rendszeresen vegyi anyagokat, köztük izopopanolt Szíriába. „A vámhatóság minden kilogrammról tudott, mindent szállítmányt engedélyezett. Egyetlen, feketelistán szereplő szíriai vevőnek nem szállítunk” – állították a cégek képviselői.

Az illegális szállítmányokkal kapcsolatos botrány akkor pattant ki, amikor szíriai jelentések alapján a Knack belga hírügynökség beszámolt az export részleteiről.  Szarint már több alkalommal bevetettek Szíriában, az idén áprilisi kelet-gutai  akció előtt egy évvel korábban használtak ideggázt a kormányerők a fegyveres felkelők ellen.

Hirdetés