Világ MTI 2018. március. 13. 21:20

Elrendelték a lampedusai menekülttábor kiürítését

Azonnali hatállyal bezárják a tábort az ott kialakult helyzet miatt a római belügyminisztérium döntése nyomán.

A belügyminiszteri rendelkezés értelmében, a lampedusai táborban tartózkodó embereket minél gyorsabban máshova szállítják át, majd a központot bezárják és átépítik.

A táborban március 8-án tűz ütött ki, az azt követő ellenőrzés során fény derült a táborban uralkodó "embertelen" állapotokra, amelyeket az olasz Vöröskereszt jelentésben foglalt össze. Eszerint a migránsok azonosítását szolgáló táborban az érkezőknek eredetileg 24 és 48 óra közötti időt kellene tölteni, hogy utána a menedékkérelemre jogosultakat máshova helyezzék át, az illegális bevándorlókat pedig kiutasítsák. A Lampedusára érkezők azonban heteket vagy akár hónapokat töltenek a táborban.

A jelentés szerint a táborban nincsen elég férőhely, ezért az ott tartózkodók a szabad ég alatt alszanak, nem működik a menza, ezért az ételt ott fogyasztják el, ahol tudják, az illemhelyeknek nincsen ajtaja, a matracok piszkosak, a kíséret nélküli kiskorúakat nem különítik el a felnőtt férfiaktól.

Az afrikai migrációs útvonal egyik európai kapujának tartott Lampedusa, Olaszország legdélebbi szigete a kilencvenes évek eleje óta migrációs tranzitállomásnak számít. Azóta mintegy 400 ezer migráns haladt át a szigeten. A legtöbben 2011-ben voltak a 800 fős táborban, amikor a hatezer lakosú szigeten ennél is magasabb volt a migránsok száma.

A táborban gyakoriak a lázadások: a migránsok utoljára idén januárban tartottak éhségsztrájkot és össze is varrták ajkukat áthelyezésüket követelve az olasz félszigetre.

A migránstábort 2015 őszén alakították át úgynevezett regisztrációs központtá. Ez volt az első olaszországi hot spot, amelyet Róma Brüsszel sürgetésére nyitott meg a tömegesen érkező migránsok fényképpel és ujjnyomattal való regisztrálására.

Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.