2018. február. 19. 12:11 MTI Utolsó frissítés: 2018. február. 19. 12:27 Világ

Gambiában felfüggesztették a halálbüntetést

Moratóriumot hirdetett a halálbüntetések végrehajtására Adama Barrow gambiai elnök, aki az ilyen büntetések eltörlése irányába tett első lépésnek nevezte döntését – jelentette az AP amerikai hírügynökség hétfőn.

Az államfő a gambiai függetlenség napján tartott beszédében jelentette be a döntést vasárnap. A kis nyugat-afrikai ország a diktatúra 22 éve után megkezdte a jogállamiság alapjainak lerakását. Barrow kormánya mindössze egy éve van hivatalban, de már hozzálátott a jogi és alkotmányos reformokhoz, és folyamatban van a megbékélésért, valamint az emberi jogokért felelős bizottságok létrehozása.

Yahya Jammeh diktátor uralmát önkényes letartóztatások, rejtélyes eltűnések és törvényen kívüli gyilkosságok jellemezték. Gambia 2012-ben azzal került a címlapokra, hogy Jammeh a nemzetközi tiltakozások ellenére kivégeztetett kilenc halálra ítélt foglyot. Az akkori elnök elmondta: döntésének célja az volt, hogy példát statuáljon, és csökkentse a bűncselekmények egyre növekvő számát.

Hirdetés