Világ MTI 2018. február. 13. 20:41

Megadta magát a lázadóknak az Iszlám Állam több száz harcosa

Az Iszlám Állam mintegy 350 harcosa közel 80 hozzátartozójával együtt megadta magát a szíriai lázadóknak kedden.

Megadta magát kedden az Iszlám Állam dzsihadista szervezet több mint 300 harcosa a szíriai lázadóknak, akikkel négy napja heves harcokat folytattak az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban - közölték kedden ellenzéki források és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

Az Iszlám Állam mintegy 350 harcosa közel 80 hozzátartozójával együtt megadta magát - közölte a Szabad Szíriai Hadsereg nevű ellenzéki csoport Idlíb tartománybeli vezetője, Abdel-Muin al-Maszri. A kiterjedt helyi aktivistahálózattal rendelkező szervezet megerősítette, hogy az Iszlám Állam több száz tagja megadta magát fegyveres csoportoknak Idlíb déli részén. A dzsihadisták ezt megelőzően négy napig heves harcokat folytattak a tartomány jelentős részét uraló Haját Tahrír as-Sám (HTS) nevű fegyveres szervezettel és egyéb lázadó csoportokkal - tette hozzá az OSDH. A HTS élén a korábban an-Nuszra Front néven az al-Kaida szíriai ágaként ismert Dzsabhat Fatah es-Sám dzsihadista csoport áll.

Az OSDH hangsúlyozta, hogy ezzel megszűnt az Iszlám Állam jelenléte Idlíb tartományban. Bár a dzsihadisták az elmúlt hónapokban súlyos területi veszteségeket szenvedtek Szíriában, az ellenőrzésük alatt maradt egyebek között egy piciny terület a középnyugat-szíriai Hama és az északi Aleppó, illetve Idlíb tartományok határán. A brit székhelyű civil szervezet szerint innen kiindulva tudtak ellenőrzésük alá vonni településeket az elmúlt hetekben Idlíb tartomány délkeleti részében, kihasználva a szíriai kormányerők és a lázadók közötti harcokat. Al-Maszri ugyanakkor az EFE spanyol hírügynökségnek telefonon nyilatkozva azzal vádolta a Bassár el-Aszadhoz hű erőket, hogy szándékosan utat nyitottak a dzsihadistáknak a tartomány délkeleti részén.

Habár az Iszlám Állam által korábban uralt iraki és szíriai területeken kikiáltott kalifátus gyakorlatilag megszűnt létezni, a szélsőségesek még ellenőrzésük alatt tartanak főként lakatlan sivatagi területeket Szíria délnyugati és keleti, illetve Irak északi részén.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.