Május végén dönthetnek az ír szavazók arról, hogy feloldják-e Írországban az abortuszok többségére vonatkozó alkotmányos tilalmat.
Az ír kormány tagjai rendkívüli ülésen állapodtak meg az ír alkotmány 8. kiegészítéséről tartandó referendum részleteiről – jelentette be a miniszterelnök. Leo Varadkar szerint a szavazóknak arra kell majd válaszolniuk, akarják-e visszavonni az alaptörvény szóban forgó kiegészítését, és a parlamentre bízni a magzatelhajtás törvényi szabályozását, vagy megtartanák az érvényben lévő alkotmányos tilalmat.
Az 1983-ban népszavazással elfogadott alkotmánymódosítás arra kötelezte a hatóságokat, hogy egyformán védelmezzék az anya és meg nem született gyermeke élethez való jogát, s ezzel Európa legszigorúbb abortuszszabályozását hozták létre. A többségében katolikus vallású Írországban jelenleg kizárólag abban a ritka esetben engedélyezik az abortuszt, ha a terhesség veszélybe sodorja az anya életét. Mivel minden más körülmények között tilos a magzatelhajtás, minden évben ír nők ezrei kényszerülnek arra, hogy kihordják gyógyíthatatlan betegségekben szenvedő magzatukat, vagy külföldön – legtöbb esetben Nagy-Britanniában – végeztessék el az abortuszt.
A jobbközép irányultságú Fine Gael pártot vezető Varadkar hétfőn kijelentette, hogy ő maga az abortusztilalom enyhítése mellett fog kampányolni. Hozzátette, kormánya olyan törvénytervezetet készít elő, amelynek értelmében az anya a terhesség 12. hetéig korlátozásoktól mentesen dönthetne arról, hogy megtartja-e magzatát. A tervezetet akkor nyújtják majd be, ha a szavazók a 8. kiegészítés visszavonása mellett döntenek.
"A magam részéről az igen szavazatokat fogom támogatni" – mondta Varadkar, aki ebben a kérdésben korábban életvédőként határozta meg magát. "Idővel a saját nézetem is megváltozott. Az élettapasztalat vezetett rá erre" – tette hozzá.
A miniszterelnök megjegyezte, tudatában van annak, hogy ez egy nehéz döntés lesz az íreknek. Mindazonáltal "az emberek dolga, hogy ez ügyben saját maguk döntsenek az általuk hallott érvek, a könyörület és az empátia alapján", és azt akarja, hogy minden fél tiszteletteljes, személyeskedéstől mentes vitát folytasson a népszavazás kampányában.