Világ MTI/hvg.hu 2018. január. 06. 15:07

Tüntettek a hercegek Szaúd-Arábiában, 11-et letartóztattak

A szaúdi királyi gárda őrizetbe vett 11 herceget, amiért Rijádban a királyi palota előtt tüntettek, és nem voltak hajlandóak elhagyni a helyszínt - jelentette szombaton a Szabak című rijádi internetes újság.

A Szabak forrásai szerint a hercegek Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király azon rendelete ellen tiltakoztak, amely megtiltotta, hogy a kormány állja az uralkodó család tagjainak áram- és vízszámláját, továbbá kárpótlást követeltek egy gyilkosság miatt elítélt és tavaly kivégzett herceg haláláért.

A konzervatív arab országban az elmúlt hónapokban kezdeményezett reformok (ezekről ebben a cikkünkben részletesen is olvashat) részeként a szaúdi vezetés többször is hangsúlyozta, hogy a törvény előtt minden állampolgár egyenlő. Az új helyzetet nyilvánvalóvá tette, amikor a szaúdi biztonsági erők november elején a királyi családhoz tartozó tizenegy herceget, négy tárcavezetőt és mintegy harminc volt minisztert vettek őrizetbe a Mohamed bin Szalmán trónörökös vezetésével frissen létrehozott korrupcióellenes bizottság utasítására, pénzügyi bűncselekmények és hatalommal való visszaélés vádjával. A kampány keretében a szaúdi hatóságok összesen több mint 300 embert hallgattak ki.

Mint azt Mohamed bin Szalmán trónörökös a The New York Times című amerikai lapnak adott interjúban kijelentette, a gyanúsítottak 95 százaléka beleegyezett abba, hogy a büntetőeljárás elkerüléséért cserében vagyonából kártérítést fizessen a korrupcióval az államnak okozott károkért, amelyek az elmúlt években a 100 milliárd dollárt (több mint 25 ezer milliárd forint) is elérhették.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.