Világ MTI 2017. december. 28. 19:52

Trump szerint egyre kisebb az esélye az észak-koreai probléma békés kezelésének

Az amerikai elnök azon akadt ki, hogy kínai segítséggel jutott nyersolaj Észak-Koreába.

"Ha ez így folytatódik, soha nem lesz barátságos megoldás az észak-koreai problémára" - fogalmazott Donald Trump. Leszögezte, hogy Kínát "rajtakapták", és csalódottságát fejezte ki, mert Peking lehetővé tette nyersolaj Észak-Koreába szállítását.

Dél-Korea egyik legnagyobb napilapja, a Csoszun Ilbo - amely naponta több mint másfélmillió példányban fogy el - meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt adta hírül, hogy kínai tankerhajók október óta mintegy 30 alkalommal a nyílt tengeren nyersolajat adtak át észak-koreai hajóknak.

A kínai külügyminisztérium cáfolta, hogy ne tartaná tiszteletben az ENSZ Észak-Korea ellen hozott szankcióit, s a pekingi külügyi szóvivő még szerdán azt közölte, hogy a tárcának nincsenek információi a dél-koreai lapban megjelentekről. A szóvivőnő megismételte: Kína szigorúan betartja az Észak-Koreával szemben foganatosított kereskedelmi korlátozásokat.

Hirdetés