Világ hvg.hu 2017. november. 04. 08:35

Börtön fájdalomcsillapítókért

Az egyiptomi hatóságok őrizetbe vettek egy brit nőt, aki fájdalomcsillapítót vitt volna be az észak-afrikai országba. Az ügy vége akár halálbüntetés is lehet.

Laura Plummer 290 darab receptköteles fájdalomcsillapító tablettát próbált meg bevinni Egyiptomba, s amikor a kairói repülőtéren megtalálták nála a gyógyszereket, aláírattak vele egy 38 oldalas arab nyelvű nyilatkozatot, amelyről nem tudta, mit tartalmaz.

Plummer, aki azt gondolta, a jegyzőkönyv aláírása után szabadon távozhat, tévedett: a The Guardian című brit napilap beszámolója szerint a brit asszonyt már több mint egy hónapja egy zsúfolt cellában őrzik, ahol 25 nővel van összezárva. Plummer Egyiptomban élő férjének vitte volna a gyógyszer, a férfi ugyanis komoly fájdalmakkal küszködik egy baleset miatt.

„Fogalma sem volt arról, hogy rosszat tesz, a gyógyszerek a bőröndben, jól látható helyen voltak, nem próbálta meg elrejteni a tablettákat.” – mondta a lapnak Plummer ügyvédje, aki szerint a kairói hatóságok kábítószer-kereskedelemmel vádolják a brit nőt. A törvények szerint 25 éves börtönt kaphat, de akár halálbüntetést is kiszabhatnak rá. 

Hirdetés
hvg360 Csendes-Erdei Emese 2025. május. 06. 09:30

Nem biztos, hogy hormonbetegek vagyunk, ha felszedtünk pár kilót

Minden harmadik gyermek túlsúlyos, és ennek döntően életmódbeli oka van. Sok felnőtt hormonbetegnek képzeli magát pusztán azért, mert felszedett néhány kilót – mondta el a HVG-nek adott interjúban Luczay Andrea endokrinológus, gyermekgyógyász, a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság vezetőségi tagja