Világ MTI 2017. október. 05. 15:15

Lelőtt maláj gép: Még most is találtak maradványokat Ukrajnában

A szakadár Donyecki Népköztársaság átadta Hollandiának a tragédia helyszínénél talált emberi maradványokat és roncsdarabokat.

A Malaysia Airlines légitársaság Kelet-Ukrajna felett három éve lelőtt MH-17-es járatán utazók feltételezett maradványait, valamint a gép roncsainak egyes darabjait adta át Hollandiának a szakadár Donyecki Népköztársaság főügyészsége – erről a hivatal vezetője, Roman Belouszov számolt be csütörtökön.

Korábban közölték, hogy a szakadár köztársaság ügyészségének munkatársai a Boeing-777-es gép katasztrófájának helyszínén, Torez településnél feltehetően a szerencsétlenség áldozatainak maradványaira bukkantak. Később a hatóságok hivatalosan Hollandiához fordultak azzal, hogy készek ezeket az emberi maradványokat átadni.

Három évvel ezelőtt, 2014. július 17-én, a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépének pilótafülkéje mellett egy rakéta robbant tíz kilométeres magasságban Kelet-Ukrajna felett. Fémrészecskék ezrei fúrták át a Boeinget, amely a levegőben darabokra tört és lezuhant. A fedélzetén tartózkodó 298 ember szörnyethalt. Az utasok kétharmada holland állampolgár volt.

A katasztrófák vizsgálatában illetékes holland hatóság megállapította, hogy a repülőgépet egy földi telepítésű, BUK típusú orosz légvédelmi rakéta semmisítette meg, amelyet feltételezhetően a szakadárok területéről indítottak.

Oroszország eddig nem ismerte el, hogy közvetlen szerepet játszana a kelet-ukrajnai konfliktusban az oroszbarát szakadárok támogatásával.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.