Világ MTI 2017. augusztus. 17. 11:07

Túszt ejtett egy férfi a holland közszolgálati rádió épületében

A férfit végül elfogták.

Késsel fenyegetőzött és túszt ejtett egy férfi csütörtökön Hollandiában, majd behatolt a közszolgálati rádió egyik épületébe. Közel másfél órás rendőrségi műveletet követően letartóztatták, a túsz sértetlenül kiszabadult.

A holland rendőrség tájékoztatása szerint a biztonsági erők a reggeli órákban zárták körbe túszejtés gyanúja miatt az Amszterdam közelében fekvő Hilversumban található épületet, azt követően, hogy egy férfi a létesítmény előtti parkolóban késsel megfenyegetett egy nőt, akit magával ragadva behatolt az épületbe.

Sajtóinformációk szerint a férfi az épületben a túsz mellett a rádió egyik alkalmazottját is megfenyegette. Mint közölték, a mintegy másfél órás műveletet követően a férfit elfogták. A túszul ejtett nő nem szenvedett sérüléseket, de vizsgálatra a közeli kórházba szállították.

A túszejtő szándékai továbbra is ismeretlenek, az adás sugárzása a helyzetre való utalás nélkül mindvégig folytatódott – tették hozzá. A helyi média úgy tudja, az incidens az után történt, hogy a rádióállomás egyik legnépszerűbb lemezlovasa, DJ Giel Beelen bejelentette, 19 év után távozik a rádiótól.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 04. 19:59

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

Sokkal komolyabb szerepet játszanak már a drónok az orosz-ukrán háborúban, mint az invázió megindulásakor, ukrán tisztviselők becslése szerint már dróncsapások okozzák a halálesetek és a sebesülések 70 százalékát a fronton. Ezek egy része barkácseszköz, vagyis sima hobbidrónokat szerelnek fel robbanószerekkel, ami így sokkal olcsóbb is, mint a hagyományos harci eszközök, melyek szállítását Donald Trump leállította. De a drónhadviselést az oroszok is folyamatosan fejlesztik, és a számbeli fölény itt is az övék.