Világ MTI 2017. július. 17. 21:49

Trumpnak ki kell adnia, kivel találkozott a nyaralójában

Egy bíró szerint az átláthatósághoz azt is tudni kell, hogy Trump kikkel találkozik.

Donald Trump amerikai elnöknek egy bírói döntés értelmében nyilvánosságra kell hoznia, hogy kiket fogadott a floridai Palm Beachen lévő üdülőkomplexumában, a Mar-a-Lago villában. 

A döntést egy New York-i bíróság hozta hétfőn, az Állampolgárok a Felelősségért és az Etikáért Washingtonban (CREW) nevű civil szervezet keresete nyomán. A bíró elfogadta a civil szervezet érvelését, miszerint átláthatóságra van szükség az elnök munkájában és környezetében. "A közvéleménynek joga van tudni, hogy kivel találkozik az elnök és a környezetében dolgozók csapata" - érvelt bírósági beadványában Noah Bookbinder, a CREW igazgatója. 

Beiktatása óta Donald Trump többször látogatott a floridai Pam Beachen lévő, Mar-a-Lago nevű luxusvillájába, amelyet "téli Fehér Háznak" keresztelt el, és ahol tekintélyes külföldi vendégeket is fogadott, köztük például a japán miniszterelnököt, a kínai elnököt vagy az izraeli kormányfőt. 

A Mar-a-Lagóban bonyolított tárgyalások sok kérdést felvetettek, eddig elsősorban a sajtóban. A többi között azt, hogy megfelelően biztosítható-e a villakomplexum biztonsága, a hivatalos tárgyalások titkossága, illetve, hogy mennyibe kerülhet ez az amerikai adófizetőknek. A CREW az első szervezet, amely az átláthatóság jegyében bírói úton kívánja tisztázni e kérdéseket. 

A Fehér Ház közleményben tudatta, hogy készséggel áll rendelkezésre és a megjelölt határidőig - szeptember 8-ig - megküldi a Mar-a-Lagóba látogatók névsorát és a vizitek költségeit. Az elnöki hivatal közleménye kitér arra is, hogy szívesen megküldi a Fehér Házban látogatást tett politikusok és személyiségek névsorát is.

A Mar-a-Lago üdülőkomplexum magánklub, Donald Trump tulajdonában van, ám villáit fizetős klubtagok is látogatják.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.