Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Caracasban az élet napi 10-12 órára szűkült le, sötétben sokan ki sem mernek lépni az utcára, már a magyar óvoda sem működik a tömegközlekedés ellehetetlenülése miatt. Hogyan vált pokollá az élet Venezuelában?
1999 és 2013 között Hugo Chávez elnök egy populista, szocialista rendszert épített ki Venezuelában. Első elnöki ciklusában programja lényege az volt, hogy a korrupt, kétpártrendszerre épülő országot átformálja, hogy ne csak az addig egymást váltó pártok vezető rétege jusson hozzá a közszolgáltatásokhoz és a közjavakhoz, hanem az átlagemberek is részesüljenek a „petrodollárokból” (az olajból folyó bevételből).
Bár a korábbi elit 2002-ben megpróbálta őt puccsal eltávolítani, a társadalmi támogatottsága akkora volt, hogy az államcsíny nem járt sikerrel – az emberek ugyanis Chávez támogatása érdekében az utcára vonultak. Politikájának eredményei a kétezres évek közepétől váltak jól láthatóvá: a szegénység aránya a teljes lakosság körében a 2003-as évi 54 százalékról 2007-re 27 százalékra csökkent. Az ország a GDP-jének közel 15 százalékát költötte jóléti kiadásokra 2010-ben. Ezt a 100-120 dolláros hordónkénti áron eladott nyersolajból származó bevételből könnyedén lehetett fedezni – természetesen úgy, hogy az ország szinte semmit sem takarított meg belőle. (Összehasonlításként: Mexikó 7,5, Chile pedig 11 százalékot költött ugyanebben az évben hasonló célokra, s a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD átlaga 21 százalék körül volt akkoriban.)
Az állam jövedelmeinek 95 százaléka a kőolaj exportjából származik, így a 2014-ben bekövetkezett olajáresés jelentősen lecsökkentette a valutabevételt. Az olajárcsökkenés kezdete egybeesett a Chávez által kijelölt utód, Nicolás Maduro hatalomátvételével, amely 2013-ban, demokratikus úton történt – igaz, az új elnök minimális szavazatkülönbséggel előzte meg az ellenzéki jelöltet.
A valutatartalékokat 2014 után teljesen felélte az ország. A chávezi „jóléti” időszak alatt az ország teljesen importfüggővé vált az élelmiszer- és a gyógyszerellátás terén, így a valutabevételek elapadásával az élelmiszerek, a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök (kötszer, fertőtlenítőszer stb.) behozatala is akadozni kezdett, majd tavaly jóformán teljesen elapadt. Ez pedig éhezéshez, műtétek elmaradásához és a kórházi szolgáltatások szinte teljes összeomlásához és így a halálozási aránynak a harmadik világbeli szintre emelkedéséhez vezetett. Ehhez „bónuszként” erre az évre 720, jövőre 2070 százalékos inflációt jósol az IMF konzervatív becslése, vagyis az emberek fizetése és nyugdíja hónapok alatt újra és újra elértéktelenedik az egyes minimálbér-emeléseket követően.
Azonban Maduro a hatalom megtartása és a lakosság kordában tartása érdekében nem riad vissza kemény, sokszor a jogállamiság és a demokrácia határait is átlépő döntésektől sem. Álljon itt közülük néhány szemelvény:
- Az ellenzék egyik emblematikus alakját (Leopoldo Lópezt) megkérdőjelezhető vádak alapján négy év börtönre ítélték, ahol szigorú elzárás mellett tartják, legutóbb pedig kínzásról is „beszámolt” a börtönablakon keresztül kiabálva.
- A Chávez és Maduro által kinevezett tagokból álló legfelsőbb bíróság először megvonta a törvényhozói hatalmat az ellenzéki többségű parlamenttől, majd – korrigálva ezt az alkotmányellenes, nemzetközi és hazai felháborodást egyaránt kiváltó döntését – „csak” részlegesen helyezte hatályon kívül a parlament egyes döntéseit, s illegitimnek nevezte magát az intézményt is.
- Az ellenzék, amely a parlamenti többsége ellenére is tehetetlen az elnöki hatalommal szemben, 2017 áprilisa óta napi szinten szervez tömegtüntetéseket Maduro ellen. Ezeket a karhatalmi erők rendszeresen szétverik, s ez a sokszor aránytalanul erőszakos fellépés már több mint száz civil halálos áldozatot követelt (lásd a tüntetésekről készült fotókat az El Paísban), ugyanakkor a feldühödött tüntetők több rendőrt is felkoncoltak.
- A legfelsőbb bíróság nemrég indította meg a felfüggesztési eljárást a legfőbb ügyész ellen, aki megpróbálta az ellenzéki tüntetők közé lövető Nemzeti Gárda (azóta leváltott) parancsnokát vád alá helyezni, mivel ezzel a szándékával szembefordult Maduróval. Az ügyész ugyanakkor továbbra is chavista elveket valló demokratának tartja magát, aki az „utolsó véréig” küzdeni fog a demokráciáért.
- Az állami média olyan szinten elfogult, hogy a fiatalok egy csoportja a buszokat járja egy tévékészülékre hasonlító, kartonpapírból kivágott kerettel, és azt maguk elé tartva mondják el az aznapi valóságos híreket a járókelőknek.
- Legfrissebb fejleményként pedig már „renegát” rendőri helikopterek lőttek rá a venezuelai legfelsőbb bíróság és a belügyminisztérium épületére. A hír komolyságát az ellenzék és a szakértők egy jelentős csoportja is megkérdőjelezi, s Maduro elterelő akciójának tudja be azt, amivel a célja, hogy rendkívüli állapotot vezethessen be, korlátozva például a gyülekezési szabadságot.
Maduro legújabb kezdeményezése egy olyan alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása, amely (a mostani alkotmánnyal is ellentétes folyamat keretében) újraírná az ország alaptörvényét. Ennek megelőzése és magakadályozása érdekében a parlament egy – nem hivatalos – népszavazást írt ki július közepére, amikor is az embereknek az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásával kapcsolatos véleményét kérik ki. Bármi is lesz az eredmény, azt Maduro nem fogja elfogadni, és mindent megpróbál majd a hatalmának egy új alkotmány keretében történő bebetonozásáért megtenni. Ráadásul Maduro nyíltan kijelentette, hogy „amit nem tudnak szavazással elérni, azt fegyverrel fogják”.
Gózon Imrétől, a venezuelai magyar háznak a napokban Budapestre érkezett vezetőjétől egy beszélgetés során első kézből ismerhettem meg, hogy milyen az élet Caracasban. Mint elmondta, a nagyon rossz közbiztonság következtében a főváros élete napi 10-12 órára szűkül le, és sötétben senki sem hagyja el a lakását. Sajnálatos módon, a tömegközlekedés ellehetetlenülése miatt már nem működik a fél évszázados múlttal rendelkező magyar nyelvű óvoda, és kultúresteket sem tartanak, mivel sötétedés után a nyílt utcán bármelyik pillanatban kirabolhatják az embert, ami sokszor az ellenállást nem tanúsító áldozat életébe is kerülhet. Az autókat már nem feltörik és az utcáról lopják, hanem fegyverrel állítják meg a kocsikat, és jobb esetben csak a járművet viszik el, rosszabb esetben a sofőrt is elrabolják, hogy váltságdíjat követeljenek érte. Az „expressz emberrablás” elkövetésekor az áldozattal egy banknál levetetik minden pénzét az automatából – és ha szerencsés, utána elengedik, nem pedig lelövik.
A nemzetközi közösség pedig mindezt tétlenül nézi. Az Amerikai Államok Szervezetének június végi ülésén nem sikerült a latin-amerikai államok többségét sem meggyőzni arról, hogy legalább egy, a Maduro-kormányt elítélő nyilatkozatot elfogadjanak. Ehhez természetesen szükség volt egy érdektelen – vagy más megközelítésben: impotens – amerikai külügyi vezetésre és „Chávez örökségére” is. Ez utóbbi révén Maduro sok kis (és nagy) latin-amerikai, főleg karibi országot – az elmúlt másfél évtizedben érkezett rengeteg olcsó olajszállítmányért cserébe – még mindig a saját oldalán tudhat.
A cikk szerzője Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója
