Világ hvg.hu 2017. június. 06. 11:22

Most már tény: az orosz katonai hírszerzés hekkelt Amerikában

A titkosított dokumentum kiszivárogtatójára tíz év börtön is várhat.

Az orosz katonai hírszerzés, a GRU irányította azt a műveletet, amelynek során a tavalyi amerikai elnökválasztás előtt meghekkeltek legalább egy, a szavazógépek hardvereit gyártó céget. Ez derült ki abból a cikkből, amit neki kiszivárogtatott dokumentumok alapján írt meg a The Intercept című lap. Az orosz hekkerek ezenkívül napokkal a választás előtt több mint száz választási hivatalnoknak küldtek vírusos emaileket. A lap azt írja, a május 5-i keltezésű dokumentum – egy titkosított NSA-feljegyzés – az eddigi legrészletesebb amerikai leírása az eddig hivatalosan titkolt orosz választási beavatkozásnak.

Közben az amerikai igazságügyi minisztérium vádat emelt egy 25 éves georgiai nő ellen, mert kiderült, hogy ő szivárogtatta ki a titkosított hírszerzési dokumentumokat a The Intercept című internetes hírportálnak.

Reality Leigh Winner a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) dolgozó egyik georgiai vállalat szerződéses munkatársa volt, s megfelelő biztonsági vizsgálat után hozzáférhetett az NSA titkosított dokumentumaihoz is.

A vád szerint az általa kicsempészett dokumentumokon alapult a The Intercept hétfőn megjelent cikke is. Az NSA-től kiszivárogtatott dokumentum azonban nem szól arról, hogy a hackertámadásnak volt-e bármi kihatása a választási eredményekre.

Winner, aki korábban hat évet a katonaságnál töltött és jól beszél farszi és pastu nyelven, elismerte, hogy szándékosan szivárogtatott ki titkos adatokat és információkat, s kiderült az is, hogy összesen hatan másolták ki folyamatosan a titkosított anyagokat. Ám csak Winner állt kapcsolatban a hírportállal. A The Intercept május végén bejelentkezett az NSA-nél, hogy a dokumentációra hivatkozva további információkat kérjen az orosz szálak vizsgálatairól. A portál kommunikációs vezetője szerint valaki névtelenül juttatta el hozzájuk a hírszerzési adatokat.

Rod Rosenstein igazságügyiminiszter-helyettes hétfőn este közleményben szögezte le: "titkosított anyagok engedély nélküli kiadása fenyegetést jelent nemzetbiztonságunkra és aláássa a közvélemény kormányzatba vetett hitét. Azok azonban, akikre titkos dokumentumokat bíznak és esküvel ígéretet is tesznek ezek megőrzésére, esküjük megszegéséért felelősséggel tartoznak".

Reality Leigh Winnerre akár tíz évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.