Világ MTI 2017. május. 01. 22:42

Trump Kim Dzsong Unról: A fickónak atomfegyverei vannak

Donald Trump amerikai elnök közölte, "megtiszteltetésnek venné", ha találkozhatna Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

Az elnök a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozva fejtette ki álláspontját. Elmondta: nyitott arra, hogy "megfelelő körülmények" között találkozzon az észak-koreai vezetővel. "Helyénvaló lenne, ha találkoznék vele, abszolút szeretném is, megtiszteltetésnek venném" – fogalmazott az amerikai elnök.

Az Egyesült Államok és Észak-Korea között nincs diplomáciai kapcsolat.

Az elnök a Fox televíziónak is interjút adott az észak-koreai helyzetről, ezt hétfőn este sugározzák, ám a televízió már közölt belőle néhány részletet.

A Foxnak Donald Trump azt fejtegette, hogy az amerikaiak "valószínűleg nincsenek biztonságban" az észak-koreai fenyegetés miatt. "Senki sincs biztonságban" – mondta, s az észak-koreai vezetőre célozva hozzátette: "a fickónak atomfegyverei vannak". A Dél-Koreában telepített THAAD rakétavédelmi rendszerről megjegyezte, hogy az biztonságos.

A Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban az elnök belpolitikai kérdésekről is beszélt. Közölte, hogy szándékában áll a Wall Street legnagyobb bankjait feldarabolni, s visszatérni ahhoz a "régi rendszerhez", amelyben a bankrendszerben elkülönült a lakossági hitelezés és a beruházási tevékenység.

Megemlítette, hogy fontolgatja a benzinadó emelését, de a befolyó többletpénz csakis az infrastruktúra beígért fejlesztésére lesz fordítható. Az adóreform tervezetéről pedig elmondta, hogy intenzív tárgyalások folynak róla a kongresszusban, és elképzelhetőnek tartotta, hogy a terv egynémely részletét visszavonja. Arról azonban nem kívánt nyilatkozni, hogy mely részletekről lehet szó.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.