Világ 2017. április. 08. 10:14

Robbanószer lehetett a stockholmi kamionban

A svéd tévé szerint robbanóanyagot találtak abban a teherautóban, amellyel pénteken négy embert gázolt halálra és sokakat megsebesített egy merénylő.

Robbanóanyagot találtak a stockholmi merénylethez használt teherautóban - jelentette a svéd televízió, meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva. Az SVT közszolgálati televízió híradása szerint a rendőrök egy robbanóanyagokat tartalmazó táskát találtak. 

A Svéd Biztonsági Rendőrség parancsnoka a TV4 televíziónak ugyanakkor azt mondta, nem tudja megerősíteni a hírt. 

Stockholm központjában péntek délután egy teherautó behajtott egy sétálóutcába, majd egy bevásárlóközpontnak ütközött. Az elkövető négy embert halálra gázolt, 15-en pedig megsebesültek, többen súlyosan. Az Aftonbladet című napilap értesülése szerint a támadást követően elmenekült, de Märsta városában később elfogott gyanúsított egy 39 éves, Üzbegisztánból származó férfi.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.