2017. április. 06. 15:09 MTI Utolsó frissítés: 2017. április. 06. 15:20 Világ

Valami félresikerült: több mint egy tonna kokaint halásztak ki a tengerből Belgiumnál

Valaki vagy valakik óriásit bukhattak a belgiumi Oostende-nél megtalált kokainszállítmány miatt. Egy szakértő szerint a vízi csempészet nem új módszer, de egyre gyakrabban használják.

Több mint 1,2 tonna kokaint halásztak ki a tengerből Belgium partjainál, a lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke legalább 60 millió euró, vagyis átszámítva több 18 milliárd forint – jelentette a helyi sajtó csütörtökön.

A nyugat-belgiumi Brugge ügyészségének tájékoztatása szerint az utóbbi napokban összesen 25 darab, egyenként 50 kilogramm kokaint tartalmazó zsákot halásztak ki a hatóságok a part menti vizekből. A zsákokra üres palackokat kötöztek, hogy ne süllyedjenek el. Az első zsákra még vasárnap délután bukkantak rá egy dán hajó legénységének tagjai Oostende városnál, ezután találta meg a többit a parti őrség.

Az üggyel kapcsolatban eddig senkit nem vettek őrizetbe, a hatóságoknak még nem sikerült megállapítaniuk, milyen hajóról szórták a tengerbe a szállítmányt, és később kiknek kellett volna begyűjteniük a zsákokat.

Nevük elhallgatását kérő illetékesek szerint korábban egy Dél-Amerikából érkezett hajóra gyanakodtak, ezt azonban egyelőre nem tudták bebizonyítani. "Nem új ez a módszer, de egyre gyakrabban használják" – mondta Ken Witpas szakértő a De Standaard című napilapnak.

Hasonló körülmények között 2015 márciusában körülbelül 960 kilogramm kokaint találtak Oostende partjainál.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.