2017. március. 25. 15:57 MTI Utolsó frissítés: 2017. március. 25. 15:56 Világ

Eljárás indult az Orly repülőtéren lelőtt támadó két feltételezett segítője ellen

Az első kihallgatások után sem világos, hogy mik lehettek a támadó igazi indítékai.

Eljárás indult két francia férfi ellen azzal a gyanúval, hogy feltételezhetően ők szerezték be azt a légpisztolyt, amellyel egy hete Párizsban egy férfi rendőrökre lőtt, majd egy járőröző katonára támadt az Orly repülőtéren - közölték szombaton rendőrségi források. A 39 éves tunéziai származású, de francia állampolgárságú, köztörvényes bűncselekményekért többszörösen büntetett Ziyed Ben Belgacemet múlt szombaton lőtték le a párizsi repülőtéren a megtámadott katonanő bajtársai.

A merénylő feltételezett társait, egy 30 és egy 43 éves férfit még hétfőn vették őrizetbe. Mindketten többszörösen büntetett előéletűek, de nem terrorizmussal kapcsolatos bűncselekményekért. A párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege pénteken terrorizmussal kapcsolatos bűntett miatt indított ellenük eljárást. Hivatalos források szerint mindketten a párizsi agglomerációban laknak, a támadó közeli barátai voltak, s egyikük sem állt kapcsolatban iszlamista körökkel. A fiatalabbat azzal gyanúsítják, hogy ő adta át a támadás előtt néhány nappal a légpisztolyt a támadónak, a másikat pedig azzal, hogy jelen volt a találkozón.

A két gyanúsított kihallgatását követően sem tudták a nyomozók megállapítani, hogy mik lehettek a támadó indítékai. Az ügyészség közlése szerint a férfi azt kiáltotta, mielőtt lelőtték: "azért vagyok itt, hogy meghaljak Allahért". Belgacem többszörösen visszaeső bűnöző volt, 2009-ben kábítószer-kereskedelem miatt ítélték el, 2011-2012-ben radikálisokkal került kapcsolatba a börtönben, de a 2015-ös párizsi merényletek követően az otthonában tartott házkutatás során nem találtak nála radikalizmusra utaló nyomokat, ezért nem került be a radikálisok nyilvántartásába, amely mintegy 16 ezer nevet tartalmaz. Boncolásakor alkoholt és kábítószert is kimutattak a szervezetében.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.