Világ hvg.hu 2017. január. 03. 20:39

Hillary Clinton is ott lesz Trump beiktatásán

A Clinton és a Bush család is elmegy, egyedül Jimmy Carter korábbi elnök utasította vissza, hogy részt vegyen az új elnök beiktatásán.

A megválasztott elnök demokrata párti riválisa, Hillary Clinton is ott lesz Donald Trump elnöki beiktatásán - írja a CNN. A Clinton házaspárhoz közel álló források szerint nem csak Hillary, de férje, a korábbi amerikai elnök, Bill Clinton is részt vesz az eseményen. Hozzájuk hasonlóan ott lesz George W. Bush és felesége Laura Bush is, akik közleményben jelezték részvételüket. A hivatalos közlésen kívül csak annyit tettek hozzá, örülnek, hogy tanúi lehetnek a hatalom békés átadásának. A korábbi elnökök közül egyedül Jimmy Carter jelentette ki, hogy nem hajlandó megjelenni Trump beiktatásán. Idősebb George H. W. Bush egészségi állapota miatt nem vesz részt az eseményen. A korábbi elnökök részvétele az új elnök beiktatási szertartásán a hatalomátadási ceremónia része. Repbulikánus létére az ifjabb Bush a választáson nem szavazott Trumpra, édesapja pedig egyes források szerint Clintonra szavazott, bár közleményben a család cáfolta, hogy erről bárkinek is nyilatkoztak volna. Az előválasztásokon mindketten az induló családtagra, George öccsére, Jeb Bushra szavaztak.
Hirdetés
hvg360 Dobszay jános, Gergely Márton, Riba István 2025. május. 10. 07:00

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Töméntelen pénzt költött már a propaganda Magyar Péter-ellenes kampányokra – látható eredmény nélkül. A korábban más politikusokkal szemben végigvitt lejáratási technikák ezúttal nem működnek, ezzel azonban még korántsem ürült ki Orbán Viktor eszköztára, kérdés, hogy meddig kész elmenni. Közben a Tisza visszalő: most éppen azt teregette ki, hogy a békepártiságát évek óta sulykoló Fidesz már 2023-ban „átállt a háború felé vezető út nulladik fázisára.”