Világ hvg.hu/MTI 2016. december. 06. 13:29

Aszad nem kegyelmez Aleppónak, még nagyobb vérfürdő jöhet

Amíg a felkelők az utolsó szálig nem hagyják el Aleppó keleti részét, addig nem lesz tűzszünet, a kormány nem ad esélyt a lázadóknak. Közben egyre hevesebb harcok dúlnak a város keleti részében, az egyik kórházban is filmeztek már a szír kormányerők, amit visszafoglaltak. Legalábbis ami maradt belőle.

A szíriai kormány nem hajlandó semmilyen tűzszünetet kötni Aleppóról, ha nem hagyja el a várost a keleti negyedeket még mindig uraló összes felkelő – idézi az MTI a szíriai külügyminisztérium keddi nyilatkozatát. "A kormány nem ad esélyt a lázadóknak arra, hogy újraszerveződjenek, és megismételjék bűntetteiket a megosztott városban" – ismertette a SANA szíriai állami hírügynökség a nyilatkozatot.

A város keleti részében közben a szíriai kormányerőknek sikerült elfoglalniuk az al-Sahaar negyedet, a Hanano nevű kerületet pedig a rezsim és orosz légierő közös bombázásai a földdel tették egyenlővé. A felkelők és a kormányerők között napok óta nem látott intenzitással folyik a harc, Kelet-Aleppó 60 százalékát már a kormányerők ellenőrzik a CNN értesülései szerint. Az al-Sahaar negyed elfoglalásával pedig lehetőség nyílik rá, hogy a rezsim egységei egy újabb szeletet csípjenek ki a most még felkelők által ellenőrzött területből. Továbbra is rengeteg a civil áldozat. Vasárnap 67, egy hétfői támadásban 32 ember halt meg, amikor a légitámadások iskolákat, piactereket és lakónegyedeket értek. A Liveuamap háborús térképen látszik, hogy a kormányerők elsősorban a légierőre támaszkodnak, a felkelők pedig mobil tüzérségi egységekkel lövik a szíriai, iráni és libanoni milíciákat, amik állásaikat támadják.

Videó egy visszafolglat aleppói kórházból

Hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétnapos aleppói tűzszünetet követelő határozatról szavazott, ám Oroszország és Kína megvétózta a javaslatot. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint jól haladtak a tárgyalások közte és John Kerry amerikai partnere között, ezért felesleges volt a tűzszünetről szóló döntést szavazásra bocsájtani. Szerinte a tűzszünet ugyanakkor lehetőséget adna a felkelőknek, hogy újraszervezzék az erőiket és megerősítsék a védelmet.

Aleppó keleti felében a felkelők még mindig tartják magukat, igaz, a kormányerőknek már sikerült több negyedet visszahódítaniuk tőlük. Az utóbbi három hét alatt a felkelők lövedékei 81 civilt sebeztek halálra a szíriai kormányerők kezén lévő városrészekben. A kormányerők 341 civil halálát okozták a felkelők területén.

Hirdetés