Világ MTI/hvg.hu 2016. október. 12. 05:53

Trump már nem a republikánusok jelöltjének tartja magát

A botrányt botrányra halmozó elnökjelöltet addig támadták saját pártjából, amíg végleg megsértődött, és már arról twittelget, hogy végre a saját útján harcolhat Amerikáért.

Trump éles kirohanásokat intézett a republikánusok azon vezető politikusai ellen, akik az elnökjelöltségről való lemondásra és visszalépésre szólították őt fel. A milliárdos üzletember délután Floridában kampányolt, de egész nap Twitter-üzenetekkel bombázta az amerikai közéletet.

"Olyan szép, hogy levették rólam a bilincseket, és most a magam módján harcolhatok Amerikáért" – fogalmazott az egyik bejegyzésében, hozzátéve, hogy ezután a maga szája íze szerint kíván megküzdeni demokrata párti vetélytársával, Hillary Clintonnal.

"Nincs szükségem Paul Ryan támogatására" – írta egyebek közt délelőtt. Este pedig már leszögezte, hogy ha ő lesz az elnök, Paul Ryan nem számíthat arra, hogy továbbra is a republikánusok képviselőcsoportjának vezetője lehet. Ezzel próbált visszavágni a házelnök hétfői állásfoglalására, amikor Ryan szóvivője útján bejelentette, hogy a támogatását ugyan nem vonja meg, de többé nem kampányol Trumpnak. Egy harmadik üzenetében Trump "nagyon gyönge és kevéssé hatékony" vezetőnek titulálta Ryant, majd később hozzáfűzte még: nehéz jól szerepelni, ha Ryantől és másoktól "nulla támogatást" kap.

Sőt, egészen odáig merészkedett, hogy azt írta: a demokraták (a Bernie Sandersszel való kitolást kivéve) sokkal lojálisabbak, mint a republikánusok.

A republikánus elnökjelölt nekitámadt John McCain arizonai szenátornak is. "Ez a nagyon bolond beszédű John McCain szenátor könyörgött nekem, hogy támogassam őt a szenátusi székért folytatott előválasztásán, amit meg is nyert. Aztán pedig dobott engem az öltőzőben szokásos megjegyzéseimért" – írta Trump.

Az üzletember kedd este a Politico című lap tudósítása szerint egy texasi adománygyűjtő rendezvényen azt fejtegette, hogy "néha nehezebb megbirkózni a saját pártoddal, mint a másik oldalon lévő emberrel".

A Republikánus Pártban példátlan módon eddig 331 politikus – képviselők, szenátorok, kormányzók egész sora – lázadt fel Trump ellen, és ítélte el pénteken nyilvánosságra került trágár megjegyzéseit a nőkről, amelyeket tizenegy évvel ezelőtt mondott egy titokban rögzített kamerafelvétel tanúsága szerint.

Ugyanakkor alelnökjelöltje, Mike Pence a Fox televízióban, Chris Christie New Jersey-i kormányzó egy rádiós interjúban, Reince Pribeus pártelnök pedig még hétfőn közleményben erősítette meg, hogy változatlanul támogatja Donald Trumpot.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 04. 14:50

Bátonyi Péter, a minisztériumból kirúgott művészettörténész: Nem vagyok hajlandó a főnököm tisztiszolgájának lenni

Hiába vannak tele pénzzel, a tulajdonosi, a beruházói, sőt a tervezői oldalból is hiányzik a műveltségi szűrő, ami alapján el tudják dönteni, mi a jó, és mi a rossz gyakorlat a műemlékileg védett épületek felújításánál – mondja a 41 éves művészettörténész, az Építési és Közlekedési Minisztérium volt kormányfőtanácsosa. Bátonyi Péter a Partizánban elmondta, hogyan ad segítséget a tárca a jogellenes műemlékromboláshoz, és feljelentést is tett. Amióta kirúgták, a magánszférából már kapott megkereséseket, a Tisza Párttól nem. HVG-portré.