2016. augusztus. 14. 21:15 Utolsó frissítés: 2016. augusztus. 14. 21:14 Világ

Dokumentumfilmben szereplő oroszlánokat mérgeztek meg Namíbiában

Három állat pusztult el.

A namíbiai környezetvédelmi minisztérium a hétvégén közleményben jelentette be, hogy a három oroszlán tetemét a napokban találták meg, és pusztulásukat mérgezés okozta. Az állatokon jeladó volt.

A kimúlt állatok az "öt muskétás" néven emlegetett oroszlánok közé tartoztak, amelyekkel 18 hónapon át forgattak egy dokumentumfilmet arról, hogyan élik túl ezek a ragadozók az olyan kemény életkörülményeket is, mint amilyen a namíbiai sivatagban tapasztalható. A Vanishing Kings című, egyórás HD dokumentumfilmet a Will és Liane Steenkamp házaspár írta és rendezte, a produkciót 2015 júliusában mutatták be.

A környezetvédelmi tárca közleményében arra utalt, hogy az oroszlánokat feldühödött falusiak mérgezhették meg, mivel a ragadozók a Windhoektől 280 kilométerre fekvő Kunene környékén a lábasjószágokat pusztították.

A három állat megégett testét vadőrök találták meg. A minisztérium átadta az ügyet a helyi rendőrségnek, hogy indítson nyomozást a védett állatok törvénytelen megölése miatt.

A négyéves oroszlánok nagyon népszerűek voltak az odalátogató turisták körében, mivel cseppet sem tartottak az emberek közelségétől. Műholdas nyomkövetővel ellátott nyakörveik szintén elégtek, a tettesek nyilván így akarták eltüntetni a bizonyítékot - mondta el Flip Stander, a namíbiai sivatagioroszlán megőrzési projekt alapítója, aki tavaly együtt dolgozott a filmesekkel.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.