Világ MTI 2016. augusztus. 01. 17:06

Újabb helyeken fertőz a nyugat-nílusi vírus Szerbiában, halott is van

Szerbiában három olyan beteget találtak hétvégén, akik nyugat-nílusi vírussal fertőződtek meg. Egyikük, egy 81 éves férfi meghalt – közölte hétfőn a belgrádi Közegészségügyi Intézet. Ez az első haláleset idén a fertőzöttek között.

Ketten Dél-Bánátban, egy ember pedig Szerbia nyugati részén, a boszniai határ mellett fekvő macvai közigazgatási körzetben fertőződött meg.

Dragan Ilic, az intézet munkatársa úgy nyilatkozott: Szerbia újabb területeire terjed ki a nyugat-nílusi vírus, ezért további erőfeszítéseket kell tenni a szúnyogok irtására, valamint védekezni a szúnyogcsípések ellen.

A nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedések jellemzően olyan időszakokban fordulnak elő, amikor sok a szúnyog, mert a vírus a csípésükkel terjed. Az első megbetegedések általában július második felében jelentkeznek, a legtöbb beteget pedig augusztusban és szeptemberben regisztrálják.

A fertőzés szempontjából a legnagyobb veszélyben az idősebbek vannak, akiknek gyengébb az immunrendszerük, valamilyen krónikus betegségben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmuszavarban vagy idegrendszeri zavarban szenvednek.

Szerbiában minden évben felüti a fejét a járvány.

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában diagnosztizálták, és 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A vírusgazdák főképp madarak, az emberre szúnyogcsípéssel kerül át a kórokozó.

Embereknél a fertőzés általában tünetmentesen zajlik le, de lázzal jár. Az esetek egy részében azonban a fertőzés agyhártya-, vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.