Világ hvg.hu 2016. július. 22. 12:11

Magyarországon regisztrálták a würzburgi baltás támadót

Tavaly júniusban lépett be Magyarországra a később a vonaton baltával tomboló afgán tinédzser. A német menekültügyi rendszerben egyszer sem ellenőrizték a személyazonosságát.

Tavaly júniusban Magyarországon vettek ujjlenyomatot Riaz A.-tól – attól a 17 éves fiútól, aki a héten baltával támadt rá az utasokra egy német vonaton. Bár megölnie senkit sem sikerült, öt embert megsebesített az afgán fiatalember, akit a helyi menekültellátó intézményből kikerülve egy német család fogadott be – adta hírül a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Az állítólag barátja halála miatt radikalizálódó, az Iszlám Állam által kiképzett fiatal gyilkos még a határzár felállítása előtt, 16 évesen érkezett Magyarországra kísérő nélküli kiskorúként. Az a tény, hogy a német menekültügyi ellátórendszerben egyszer sem ellenőrizék a kilétét, komoly biztonsági kérdéseket vet fel a FAZ szerint.

Amikor ugyanis megérkezett Németországba, a hatóságok nem vizsgálták meg, hogy regisztrálták-e már valahol az EU-ban, vagyis nem vettek ujjnyomatot, amelyet lefuttathattak volna a közösségi adatbázisban. A dublini előírások alapján a német hatóságok a magyarországi regisztráció miatt megtagadhatták volna a belépést a magát afgán állampolgárnak mondó, felnőtt kísérő nélkül érkezett kiskorútól.

A támadó 2015 decemberében nyújtott be menedékjog iránti kérelmet, és idén márciusban kapott tartózkodási engedélyt. Egyszer sem nyújtott be személyazonosság igazolására alkalmas iratokat, identitásáról mindig csak az általa közölt adatokat rögzítették.

"Bosszú" - megtalálták a würzburgi baltás támadó búcsúlevelét

Búcsúlevele alapján a 17 éves afgán bosszút akart állni a "hitetleneken" a szenvedésért, amelyet muzulmán barátainak okoztak. A múlt hét végén tudta meg, hogy odahaza meghalt egy barátja.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.