Világ MTI 2016. június. 16. 17:30

Nagyobbra nőtt az Iszlám Állam, mint hírhedt elődje valaha is volt

Az Iszlám Államnak jelenleg több harcosa van világszerte, mint az al-Kaidának ereje teljében – mondta csütörtökön az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága előtt John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója. Több országban csak nehézségekkel tudnak gyökeret verni.

A dzsihadista harcosok száma több tízezerre tehető – közölte John Brennan. A CIA vezetője súlyos aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Líbia egyre inkább a szélsőségesek műveleti központjává válik, szerinte öt- és nyolcezer közé tehető az IÁ harcosainak száma az országban.

Brennan arról is beszámolt, hogy Szíriában és Irakban a dzsihadista fegyveresek száma 18 és 22 ezer között lehet, ami némi csökkenést jelent a korábbi 19-25 000 létszámukhoz képest.

A CIA vezetője arról is említést tett, hogy az IÁ máshol is igyekszik megvetni a lábát, befolyást szerezni, és Líbia után a legaktívabb és legütőképesebb szervezetet Egyiptomban, a Sínai-félszigeten hozta létre, amely nem csak turistákat és külföldieket, hanem az egyiptomi kormányerőket is meg tudja támadni.

Jemenben, Afganisztánban és Pakisztánban viszont csak nehézségekkel tud gyökeret verni a terrorszervezet; előbbi esetben belső széthúzás, utóbbiban a tálibokkal való vetélkedés nehezíti a helyzetét.

A CIA igazgatója úgy vélte, hogy az Irakban és Szíriában területeket veszítő terrorszervezet egyre inkább gerilla-hadviselésre áll majd át. Brennan szerint a szervezet pénzügyi forrásai is megcsappantak.

Ennek ellenére a CIA-igazgató szerint nem csökkent az IÁ csapásmérő képessége, és ahogy visszaszorul, még veszélyesebbé válhat, mert terrortámadásokkal igyekszik majd bekerülni a hírekbe, és fenntartani azt a látszatot, hogy továbbra is ura a helyzetnek.

Brennan úgy fogalmazott, hogy az IÁ továbbra is félelmetes, és rugalmasan alkalmazkodik, változatlanul igyekszik beszivárogtatni ügynökeit, hogy támadásokat hajtsanak végre a Nyugat ellen.

"Az IÁ-nak rengeteg nyugati harcosa van, akik Nyugaton is hajthatnak végre terrortámadásokat" – mondta. Az IÁ szerinte a menekültek közé vegyülve, de akár legális úton is bejuttathatja beszivárgóit a nyugati országokba.

A CIA igazgatója megerősítette, amit már korábban Barack Obama elnök is hangoztatott, hogy a CIA semmilyen információt nem talált, amely alátámasztaná, hogy Omar Mateen közvetlen kapcsolatban állt volna bármilyen külföldi terrorszervezettel.

Az orlandói lövöldözést a CIA vezetője förtelmes és szándékos erőszakcselekménynek, az Amerikát nemzetként meghatározó nyitottság és tolerancia elleni támadásnak nevezte.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.