Világ MTI 2016. április. 08. 06:55

Kiszáradt a tó, előkerült az ötven éve eltűnt repülő a halottakkal együtt

Több mint ötven évvel eltűnése után kerültek elő egy repülőgép roncsai Argentínában – jelentette csütörtökön a DyN argentin hírügynökség.

A Piper Apache típusú kisgép 1964. október 19-én zuhant le a Colhue Huapi tónál. A fedélzetén a pilótán kívül a Pan American Argentina Oil Company vezető mérnöke, Miguel Sanchez Navarro és két kollégája utazott.

Google Maps

A roncsok felkutatására két mentőakciót is indítottak. Az elsőt a gép eltűnésekor, a másodikat pedig 1980-ban, de egyik alkalommal sem találtak semmit.

A repülő maradványai most azért kerültek elő, mert egy helyi észrevette, hogy a szárny vége kiáll a földből.

A roncs kiszabadítására érkező mentőcsapattól elmondták, hogy az évek során a tó egy része elpárolgott, csökkent a vízszint, ezért került a felszínre a gép. A roncsban mind a négy áldozat maradványait megtalálták.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.