2016. március. 04. 11:21 MTI Utolsó frissítés: 2016. március. 04. 12:29 Világ

Ruhaadománynak álcázták az Iszlám Államnak küldött uniformisokat

Spanyolországból küldtek katonai uniformisokat az Iszlám Államnak használt ruhaként.

Használt ruhaként próbált meg 20 ezer katonai uniformist eljuttatni az Iszlám Állam (IÁ) terroristáinak Spanyolországból egy csoport, amelynek hét tagját még február elején fogta el a rendőrség, de a szállítmányt most foglalták le két spanyol kikötőben – számolt be a spanyol sajtó pénteken az akcióról.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a terepszínű katonai gyakorlóruhákat, más, hétköznapi ruhák alá rejtették összesen három konténerben, amelyek közül kettőt Valencia, egyet pedig Algeciras kikötőjéből akartak eljuttatni hajóval a közel-keletre.

A ruhákat és a konténerben talált egyéb kiegészítőket az Iszlám Állam harcosai mellett az al-Nuszra Front (más néven Dzsabhat an-Nuszra) fegyvereseinek szánták – állítja a tárca, hozzávéve, hogy a lefoglalt holmikkal egy egész hadsereget fel lehetne szerelni.

A terroristákat támogató csoport cégeken keresztül intézte a felszerelések beszerzését és célba juttatást, tevékenységükként használ truha import-exportot jelöltek meg.

A csoport február elején letartóztatott hét tagját azzal vádolják, hogy segélycsomagnak álcázva fegyvereket és pénzt küldtek a terroristáknak.

Spanyolországban gyakoriak a feltételezett dzsihadista terroristákkal és támogatóikkal szembeni akciók. Idén eddig 13 embert tartóztattak le a hatóságok a terrorszervezetekhez fűződő kapcsolata miatt.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.