Öccse ölhette meg a Münchenben holtan talált magyar nőt
Holtan találtak egy müncheni luxuslakásban egy 38 éves magyar nőt. Magyarországon fogták el a 36 éves öccsét, a gyanú szerint ő végezhetett vele, a pénzét akarta megszerezni – írja a Süddeutsche Zeitung.
A nő körülbelül kilenc éve élt Németországban. A férjének sikeres üzletemberként több cégben is volt érdekeltsége. 2014 nyarán hunyt el a feleségénél jóval idősebb férfi.
A házaspárnak nem volt gyermeke. A férfi halála után a nő Münchenbe, bérelt lakásba költözött. Az épületben volt portaszolgálat, emellett masszív kapuval is védték az illetéktelenektől. A rendőrség ebből következtetett arra, hogy a nő ismerhette a gyilkosát, és ő maga engedte be a lakásba.
A cikk szerint a nő éppen ki akart költözni a lakásból, és a testvére azért ment Münchenbe, hogy segítsen neki költözni.
A kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta múlt héten a helyszínen megállapítani.
A gyilkosság után a rendőrség elsősorban a nő hozzátartozói, ismerősei körében nyomozott. Magyarországon is vizsgálódtak, mivel az özvegy gyakran hazalátogatott, állítólag ebben az is közrejátszott, hogy volt ott valakije.
A 36 éves öccsét végül Magyarországon vették őrizetbe. A rendőrség szerint lehet, hogy a testvére pénzét akarta megszerezni, azért végzett vele. A férfi egyelőre nem tett vallomást.