2016. február. 03. 20:39 MTI Utolsó frissítés: 2016. február. 03. 20:39 Világ

Három méteres falat húznak és árkot ásnak Bagdad köré

Az iraki hatóságok falat építenek és árkot ásnak a főváros, Bagdad köré, hogy megakadályozzák a terrortámadásokat, illetve kiváltsák a városon belüli ellenőrzőpontok jelentős részét - közölte szerdán az iraki belügyminisztérium szóvivője.

A három méter magas fal mintegy 100 kilométer hosszan fog húzódni Bagdad északi és északnyugati része körül, a belvárostól 30 kilométerre. Az árok mélységéről és szélességéről nem árult el adatokat.

A belügyminisztérium szerint a külső fal megépítésével hat hónapon belül felére csökkenthetik a városon belül felállított ellenőrzőpontok számát. Ezzel több ezer, az ellenőrzőpontokon szolgáló katonát és rendőrt csoportosíthatnának át máshová, valamint a forgalom is felgyorsulna.

Bagdadban a 2003-as amerikai katonai beavatkozás óta számos falat emeltek biztonsági okokból. A fontosabb állami épületek és a külföldi nagykövetségek például egy jelenleg is fallal elzárt városrészben találhatók, de több más negyedet is fal vesz körül. A belügyi szóvivő közlése szerint az újonnan építendő falat javarészt a város más pontjairól elszállított betonelemekből fogják összerakni. 

Az iraki fővárosban mindennaposan a terrortámadások, az ENSZ adatai szerint idén januárban 299 civil vesztette életét és 785 sebesült meg robbantásokban és lövöldözésekben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.