Volt olyan német könyvesbolt, ahol az első nap délelőttjén kifogytak a készletből.
Az Adolf Hitler által 1924-ben írt, a későbbi német náci rezsim ideológiai alapvetéseit tartalmazó Mein Kampf új kiadása iránt nagy kereslet mutatkozik Németországban - írja a brit Independent.
A könyvet egészen 2015-ig, a náci diktátor halála után 70 évig nem lehetett kiadni, a szerzői jogok lejárta után azonban a német jogszabályok szerint bárki újra megjelentetheti. A mostani kiadás egy olyan verzió, amelyben a szöveget neves történészek végig jegyzetekkel látták el, megmagyarázva a szerző sorozatos tévedéseit, kontextusba helyezve az írást. Ezzel akartak elébe menni annak, hogy a könyv az eredeti formában is elárassza a piacot.
A könyv borsos 59 euróba kerül, de már előjegyzésben is 15 ezer megrendelést kapott, volt olyan berlini könyvesbolt, ahol már a megjelenés napjának délelőttjén kifogytak a készetekből.