Világ MTI / hvg.hu 2016. január. 08. 17:18

Szilveszteri erőszak: belebukott a kölni rendőrfőkapitány a fiaskóba

Nyugállományba helyezték a széles körben bírált kölni rendőrfőkapitányt azok után, hogy a kölni rendőrség leszerepelt szilveszter este, amikor a város vasútállomása előtt ezerfős randalírozó tömeg zaklatta és rabolta ki az arra járó nőket.

Idő előtt nyugállományba helyezték Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitányt, aki a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadások kapcsán adott rendőrségi tájékoztatás miatt széles körben bírálatok kereszttüzébe került – számolt be pénteken a Kölner Stadt-Anzeiger című német napilap. A hatvanéves rendőrfőnököt Ralf Jaeger tartományi belügyminiszter értesítette a felmentéséről, illetve nyugdíjazásáról.

Albersnek azt vetették a szemére, hogy a támadások után nem tájékoztatta időben a nyilvánosságot a történtekről, és egyebek mellett a gyanúsítottak származásával kapcsolatos információkat tartott vissza. Az elkövetők arabok voltak, a legfrissebb hírek szerint 18 menedékkérő is van a gyanúsítottak között.

Szilveszter éjszaka a kölni főpályaudvar előtt mintegy ezerfős, észak-afrikaiakból, arabokból álló tömeg gyűlt össze, amely egyre fenyegetőbben kezdett viselkedni. Petárdákat, tűzijátékokat dobtak a járókelők közé, mire a rendőrség kiürítette a teret. Kisebb csoportokban mégis visszatértek, körbefogtak arra járókat, erőszakkal elvettek pénztárcákat, mobiltelefonokat. Sok nőt pedig szexuálisan zaklattak: elvették a ruhájukat, leszakították alsóneműjüket, megfogdosták őket. (Erről szóló cikkünket itt olvashatják.)

A helyi rendőrség jelentésében az újév napján még az állt, hogy az éjszaka békésen telt, majd amikor napokkal később a sajtóban megjelentek az első cikkek a történtekről, már több mint száz feljelentés született, melynek háromnegyede szexuális zaklatásról is említést tett.

A kölni rendőrfőnököt amúgy a szakszervezet a védelmébe vette, azt állítva, hogy a tömeg feloszlatásához nem volt elég rendőr – sokukat a menekültáradat miatt a déli határok ellenőrzésére vezényelték.

Január 4-én készült egy rendőri jelentés a szilveszteri eseményekről, az ezt jegyző rendőrtiszt leírhatatlannak nevezte, ami a téren történt. A rendőrök nem voltak elegen, túl sok minden történt egyszerre, ezért nem tudtak segíteni mindegyik áldozatnak, nem tudták mindenki feljelentését rögzíteni, és ez frusztrálta őket – derül ki az anyagból. Ráadásul az intézkedés alá vont külföldiek jóformán a szemükbe nevettek, és azt éreztették a rendőrökkel, hogy úgysem tudnak eljárni ellenük.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.