Világ MTI 2015. december. 08. 22:06

Meghalt az amerikai Becsületéremmel kitüntetett magyar

Meghalt Kaliforniában a magyar származású Tibor Rubin, akit élete során a legmagasabb amerikai katonai kitüntetéssel, a Becsületéremmel (Medal of Honor) tüntetettek ki - közölte kedden az AP hírügynökség.

A holokauszt túlélő Rubin a nácik fogságából való szabadulását követően az amerikai hadsereghez csatlakozott, és koreai háborúban tűnt ki hősiességével, amiért később megkapta a Becsületérmet. 

Rubin unokaöccse, Robert Huntly  a Los Angeles Times amerikai lapnak elmondta, hogy a 86 éves Rubin természetes halállal halt meg szombaton a kaliforniai Garden Grove-ban.

MTI/AP/The Orange County Register/Ana Venegas

George W. Bush korábbi amerikai elnök tüntette ki Rubint 2005-ben a Becsületéremmel, amiért a koreai háború alatt egy napig egyedül védett egy magaslatot és megmentette 40 hadifogoly társa életét egy észak-koreai fogolytáborban. 

Rubint felesége és két gyermeke gyászolja.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.