Világ hvg.hu 2015. november. 18. 15:28

Nyolc terroristát fogtak el, akik Magyarországon keresztül akartak az EU-ba jutni

Az isztambuli repülőtéren fogtak el nyolc Iszlám Államhoz kötődő személyt. A férfiak a reptéri ellenőrzésen váltak gyanússá, átkutatták őket, és több bizonyítékot is találtak arra, hogy Magyarországon keresztül készültek Németországba.

Nyolc férfi érkezett Casablancából az isztambuli Atatürk reptérre, akiket a török profilozók az Iszlám Állam iraki és levantei szárnyának tagjaiként azonosítottak – írja a brit Express. A férfiakat ellenőrzésre hívták, a kihallgatásuk során egybehangzóan azt állították, hogy csak turistaként érkeztek az országba. Azonban az ellenőrzés során kiderült, hogy nincs hotelfoglalásuk, valamint a csomagjaik átvizsgálása során egy vázlatos térképet is találtak – értesült a török Anadolu Agency.

A francia-arámi rajzról – amelynek hitelessége nem bizonyított – képet is közzétett a török Hurriyet Daily News. A rajzról leolvasható, hogy menekültek útvonalát használva hajóval vagy csónakkal akartak Görögországba jutni, onnan Szerbián át Magyarországra, végső célként pedig Németországot jelölték meg.

Az alapos kihallgatás után azonosították a 8 férfit: Nasıl Y., Soufiane H., Aissa M., Salahaddin A., Said S., Mouhssine El A., Mustapha M. és Ayoub S. kapcsolatban állnak az Iszlám Állammal. Illegásan tervezték a határok átlépését, miközben menekültnek adták volna ki magukat.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.