Világ MTI 2015. november. 16. 05:53

Harcba küldené a szíriai menekülteket a kijelölt lengyel külügyminiszter

A kinevezésre váró lengyel kormány kijelölt külügyminisztere szerint az Európába érkező szíriai bevándorlók felállíthatnának egy hadsereget, amely harcba száll hazájuk szabadságáért. Witold Waszczykowski erről a lengyel köztévében beszélt vasárnap este.

"Fiatalemberek tízezrei pattannak be felfújható csónakjaikba, kezükben az iPadjükkel, és ahelyett, hogy elsőként inni vagy enni kérnének, azt kérdezik, hogy hol tölthetnék fel a mobiltelefonjukat. Harcba kéne menniük, hogy a segítségünkkel felszabadítsák a hazájukat" – tette hozzá a hivatalosan hétfőn kinevezésre kerülő új, konzervatív kormány tagja.

A lengyel diplomácia új vezetője úgy véli: el kellene kerülni azt a helyzetet, amelyben "mi Szíriába küldjük harcolni a katonáinkat, miközben szíriaiak százezrei a kávéjukat iszogatják az Unter den Lindenen" (Berlin központjának egy főutcáján) vagy Európa más városaiban.

Leendő kollégájával, az európai uniós ügyekért felelős Konrad Szymanskival szemben Waszczykowski azt hangsúlyozta: Lengyelország be fogja tartani a távozó liberális kormány ígéretét, hogy befogadnak 9 ezer menekültet az európai elosztási mechanizmusok részeként.

Szymanski szombat reggel úgy nyilatkozott: bár jogilag továbbra is érvényes Varsónak a migránsoknak befogadására vállalt kötelezettsége, a párizsi terrortámadások nyomán Lengyelország "nem lát politikai lehetőséget annak teljesítésére".

Az októberi lengyel választásokon fölényes győzelmet arató nemzeti konzervatív párt, a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság ellenzi a migránsok befogadását, és ehelyett származási országuk pénzügyi támogatását szorgalmazta.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.