2015. augusztus. 12. 10:10 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 12. 11:35 Világ

Futószalagon ítéltek halálra több száz embert Egyiptomban

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt távollétükben 253 embert egy egyiptomi katonai bíróság, további 203-at pedig rövidebb idejű szabadságvesztéssel sújtottak középületek megrongálása miatt – jelentette a Mena állami hírügynökség szerdán.

A Mena nem közölte egyetlen elítélt nevét sem, de feltételezhető, hogy a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom tagjairól vagy szimpatizánsairól van szó. Egyiptomban számos olyan per volt az utóbbi években, amelyben a mozgalom embereit tömegesen ítélték el államellenes zavargásban való részvételért. Ezek miatt a perek miatt számos nemzetközi bírálat érte az egyiptomi igazságszolgáltatást és az emberi jogok lábbal tiprását.

A szerdán lezárult két perben körülbelül 50 vádlottat felmentett az alexandriai katonai bíróság.

Az észak-afrikai országban tavaly októberben terjesztették ki a katonai bíróságok hatáskörét olyan esetekre, amelyekben civileket vádolnak állami épületek elleni támadással vagy utak eltorlaszolásával.

A Muzulmán Testvériség által jelölt és 2012-ben megválasztott Mohamed Murszi államfőt a hadsereg 2013 júliusában elmozdította a hatalomból, és a mozgalom hívei emiatt tiltakozó tüntetéseket rendeztek, amelyek sokszor erőszakba torkollottak.

Murszit most júniusban halálra ítélték, mert a vád szerint a 2011 elején kezdődött egyiptomi felkelés idején az ő vezetésével tört ki a börtönből a Muzulmán Testvériség sok tagja.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.