Áder János köztársasági elnök üdvözletet küldött Barack Obama amerikai elnöknek július 4-e, az amerikai függetlenség napja alkalmából, és ebben megerősítette Magyarország elkötelezettségét a két ország közös értékei mellett.
"Bár már 239 év telt el azóta, hogy a Kontinentális Kongresszus elfogadta a Függetlenségi Nyilatkozatot, ez az okirat nem csak a szabadság jelképe az amerikaiaknak azóta is, de szerte a világon ihlet a szabadságért harcolóknak" - írta a köztársasági elnök az amerikai elnöknek szóló levelében.
A történelmi jelentőségű július negyedike ma is a civil kurázsi, az erények és az igaz hazafiság melletti mély elkötelezettség üzenetét hordozza az elnyomással szemben - hangsúlyozta. Hozzátette: ezek az eszmények soha nem voltak időszerűbbek, mint ma, amikor egy gyorsan változó és kiszámíthatatlan világban élünk.
Az államfő kifejtette: napjainkban számos égetően fontos kérdéssel kell foglalkozni: a kegyetlen közel-keleti terrorcselekményektől kezdve, az Európa határain egyre erősödő menekültválságon át a klímaváltozás egyre nyilvánvalóbbá váló fenyegetéséig sok nehéz feladattal kell szembenézni. "Ilyen körülmények között transzatlanti szövetségünk ereje döntő fontosságú" - olvasható az üzenetben.
Áder János emlékeztette Barack Obamát arra, hogy a két országot hosszú évtizedekre visszanyúló együttműködés és barátság köti össze. "Mint NATO-szövetségesek, Magyarország és az Egyesült Államok is elkötelezte magát a béke és a demokratikus értékek védelme mellett. Vállvetve küzdünk és dolgozunk azért, hogy a világon mindenütt elő tudjuk segíteni az emberi jogok és a joguralom érvényesülését, a fenntartható fejlődést" - írta.
A köztársasági elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok népe mindig számíthat Magyarországra, ha ki kell állni sok közös értékük védelmében, valamint Magyarország kész tovább mélyíteni kölcsönösen előnyös együttműködését az Egyesült Államokkal.