Ötven gépből álló saját felderítő légiereje is van az FBI-nak
A Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) saját kis légiereje van, amely videofelvételek készítésére és mobiltelefonok lehallgatására alkalmas - közölte kedden az AP amerikai hírügynökség.
Az AP szerint az FBI-nak legkevesebb 50 repülőgépe van, amelyek április óta több mint 100 küldetést hajtottak végre. A gépeket legkevesebb 11 államban használták, egyebek között olyan városok környékén, mint Houston, Phoenix, Seattle, Chicago, Boston és Minneapolis, valamint Dél-Kaliforniában.
Noha az FBI több fedőcég - például az FVX Research, a KQM Aviation és NBR Aviation - álcája alatt üzemelteti a repülőket, Christopher Allen, a szövetségi nyomozók szóvivője kijelentette, a repülőprogram nem titkos. Az FBI ugyanakkor arra kérte az AP-t, hogy ne fedje fel az álcégek nevét, amit a hírügynökség nem teljesített.
Az FBI szerint a repülőgépeket kizárólag folyamatban lévő nyomozásoknál alkalmazzák, azok nem alkalmasak metaadatok nagy tömegű és válogatás nélküli gyűjtésére.
Az AP szerint nem jellemző, hogy az FBI bírói felhatalmazást kérjen a videomegfigyeléshez, ám a mobiltelefonok lehallgatása esetében - a hatóságnál alkalmazott új irányelveknek megfelelően - már igen. Polgári jogvédők aggályosnak tartják a szövetségi hatóság által végzett légi megfigyelést, mert álláspontjuk szerint a videofelderítés és a lehallgatás során olyan adatokat is rögzíthetnek, amelyeknek nincs közük az adott nyomozáshoz.