2015. május. 26. 13:14 MTI Utolsó frissítés: 2015. május. 26. 13:15 Világ

Embercsempészeket segítettek a schwechati reptér biztonsági őrei

A schwechati repülőtér védelmét ellátó magáncég hat korábbi alkalmazottját azzal gyanúsítják, hogy embercsempészetben segédkeztek és illegális bevándorlókat juttattak fel a gépekre – olvasható a Kurier című osztrák napilap keddi számában.

A lap értesülése szerint a biztonságiak személyenként hétezer és kilencezer euró közötti összegért engedték át az illegális bevándorlókat az ellenőrzésen. A repülőjegyet barátok és ismerősök nevére vették meg, és az utazás napján is ők jelentkeztek be az utasfelvételen.

A biztonsági ellenőrzés után azonban a repülőtér várójában az illegális bevándorlóknak adták át jegyeiket, akik így az Egyesült Államokba és Nagy-Britanniába tartó járatokra jutottak fel. A Kurier szerint legalább tizenegy ilyen eset történt, túlnyomórészt Sri Lanka-iak voltak.

A G4S biztonsági cég az osztrák légitársaság megbízásából végzett utasellenőrzést. A biztonsági cég kedden kiadott közleménye szerint az érintett munkatársaktól azonnali hatállyal megváltak, és az eset felderítésében együttműködtek a rendőrséggel. A korneuburgi ügyészség három hónapja nyomoz az ügyben.

A repülőtér szóvivője Peter Kleeman elmondta: a repülésbiztonsági szabályokat nem sértettek meg és leszögezte, hogy az érintett dolgozók nem tartoztak a bécsi repülőtér biztonsági személyzetéhez.

A nyomozók és a repülőtéren szolgálatot ellátó rendőrség szerint az Egyesült Államok bécsi nagykövetsége és az amerikai belbiztonsági minisztérium fokozottan érdeklődött a történtek és vizsgálat eredményei iránt. A rendőrség hangsúlyozta: ha előfordulhat, hogy illegálisan ilyen könnyen fel lehet jutni a gép fedélzetére, akkor fennáll a kockázata, hogy ugyanez terroristáknak is sikerül.

A hat gyanúsítottból ketten előzetes letartóztatásban vannak, négyen szabad lábon védekezhetnek.

Hirdetés
hvg360 Keresztes Imre 2025. május. 07. 11:15

Az India és Pakisztán közötti háború egyre közelebbinek tűnik, és mintha mindkét fél évek óta erre készülne

Meglepően erőteljes támadást intézett India szerda hajnalban Pakisztánra, hogy megbosszulja a két héttel ezelőtti kasmíri merényletet. Félő, hogy a több mint két évtizede nem tapasztalt harcok a két nukleáris fegyverrel rendelkező rivális között szélesebb körű háborúhoz vezethetnek. Mindkét fél eltökéltnek tűnik az új katonai beszerzései miatt, miközben szinte teljesen beszüntették a gazdasági és kereskedelmi kapcsolataikat.