2015. május. 23. 19:45 MTI Utolsó frissítés: 2015. május. 23. 19:45 Világ

Hivatalos élettársi kapcsolatot követeltek a bukaresti melegfelvonuláson

Míg Írországban népszavazás legitimálta az azonos neműek házasságát, addig Bukarestben ellentüntetést szerveztek a melegfelvonulás ellen.

Bukarestben két demonstráció zajlott: a Pride-on az élettársi kapcsolat hivatalos elismeréséről szóló törvény elfogadását követelték, az Új Jobboldal nevű szervezet, a "Normalitás menetével" tiltakozott a homoszexualitás "népszerűsítése", az azonos nemű párok házasságának és örökbefogadási jogának esetleges törvényi szabályozása ellen.

A két demonstrációra nem egyszerre került sor és útvonaluk sem esett egybe. A melegfelvonulás résztvevőinek számát a hírtelevíziók ötszázra becsülték. Felvonult többek között Remus Cernea képviselő, a melegjogok egyik következetes szószólója és Paul Brummel, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete is felvonult, utóbbi felesége és kisfia társaságában.

Az ellentüntetésen az Új Jobboldal mintegy száz szimpatizánsa skandálta: Mentsétek meg a hagyományos családot, Románia ortodox ország. A fekete pólókba öltözött fiatalok Romániának gyerekek kellenek, nem melegek, és Bukarest nem Szodoma feliratú táblákat emeltek a magasba. Mindkét tüntetést jelentős rendőri erőkkel biztosították, incidensekről nem számolt be a román média.

Az élettársi kapcsolatról dönt a paralment

A bukaresti parlamentben a következő hetekben kerül végszavazásra az élettársi kapcsolat hivatalos elismerését célzó törvénytervezet. Kezdeményezője, Remus Cernea független képviselő szerint a jogszabály 800 ezer - nem feltétlenül homoszexuális - román állampolgár számára tenné lehetővé, hogy közjegyzői nyilatkozattal bejegyezze élettársi kapcsolatát, és az így hivatalossá vált vagyonközösség alapján a házastársakéhoz hasonló jogokat szerezzen például az adóhatóság és az egészségbiztosító előtt, vagy egy hitelkérelem elbírálásánál.

A román ortodox egyház a hagyományos házasság elleni támadásnak minősítette a tervezetet és annak elutasítását kérte a parlamenttől.

A hatályos román alkotmány elvileg nem zárná ki a melegházasság hivatalos elismerését sem, hiszen a "házaspárok önkéntes elhatározásával alapított család" fogalmát használja. Az alkotmány módosítását előkészítő parlamenti bizottság azonban tavaly beépítette az alaptörvény szövegtervezetébe azt a megállapítást, hogy a család "egy férfi és egy nő házassága".

Románia 2001-ben törölte a büntetőtörvénykönyvből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a "nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó homoszexuális kapcsolatokat". A polgári törvénykönyv - 2011-ben elfogadott változatában is - tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román, vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző neműek kötötték.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.