2015. április. 04. 20:43 MTI Utolsó frissítés: 2015. április. 04. 20:32 Világ

Nem keresik tovább a holttesteket a légikatasztrófa helyszínén

Emberi maradványok már nem, az áldozatokhoz tartozó tágyak még lehetnek a francia hegyoldalban, ahol a Germanwings repülőgépe két hete lezuhant.

Leállították a nyomozók a múlt héten történt légikatasztrófa halálos áldozatainak keresését a francia Alpokban, ahol 150 emberrel a fedélzetén lezuhant a Germanwings diszkont légitársaság Barcelona-Düsseldorf között közlekedő járata - számolt be szombaton egy helyi tisztségviselő.

Az ügyészek úgy vélik, az utasszállítót Andreas Lubitz német másodpilóta szándékosan vezette hegyoldalnak. A repülőgép teljesen szétroncsolódott, és ez rendkívül megnehezíti a mentési munkálatokat. "A holttestek felkutatása befejeződött, de továbbra is keressük a halálos áldozatok személyes tárgyait" - mondta az Alpes-de-Haute tartomány helyi önkormányzatának szóvivője. Hozzátette, hogy a Lufthansa német légitársaság, a Germanwings anyavállalata a francia államügyész engedélyével egy különleges céget bízott meg az utasszállító roncsainak elszállításával.

Ezt követően a halottak azonosítását a helyszínen talált 150 DNS-mintakészlet alapján végzik el a következő néhány hét folyamán. A francia jogi eljárás egyik vezető ügyésze arra hívta fel a figyelmet, hogy a DNS-mintakészletek száma nem feltétlenül jelenti azt, hogy az összes halálos áldozatot megtalálták. Amint a DNS-minta alapján a halottak valamelyikét azonosítják, a hatóságok értesíteni fogják a családot. David Galtier helyi francia rendőrfőnök azt mondta, a repülőgép roncsainak elszállítása és a helyszín  megtisztítása a  következő héten indulhat el, és két hónapig is eltarthat.

A Germanwings Airbus A320-as gépe március 24-én délelőtt csapódott hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban. Az utasszállító két fekete dobozának adatai alapján a másodpilóta bezárkózott a pilótafülkébe és szándékosan idézte elő a végzetes süllyedést. A düsseldorfi ügyészség a másodpilóta lefoglalt táblagépének vizsgálata alapján megállapította, hogy Lubitz az öngyilkosság lehetséges módozatairól tájékozódott az interneten a katasztrófa előtti napokban, és legalább egyszer a pilótafülkék ajtajára vonatkozó kifejezésekre is rákeresett.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.