Világ MTI 2015. március. 30. 10:03

Semjén Zsolt ösztöndíjakat vitt Vietnamba

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke március 27. és április 1. között hivatalos látogatáson tartózkodik Vietnamban a Hanoiban megrendezett Interparlamentáris Unió 132. közgyűléséhez kapcsolódóan.

A magyar miniszterelnök-helyettes vietnami partnerével, Hoang Trung Hai miniszterelnök-helyettessel folytatott tárgyalást, míg Latorcai János Nguyen Thi Kim Ngan asszonnyal, a vietnami Nemzetgyűlés alelnökével találkozott – tájékoztatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn az MTI-t.

Havasi Bertalan közölte: a delegációt fogadta Truong Tan Sang vietnami államelnök. A találkozó során a felek érintették a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében biztosított, 100 főre emelt vietnami kvótát, a magyar kötött segélyhitelből létesítendő Vörös-folyó felszíni víztisztítómű projektet, és a szintén ebből a forrásból felépítendő Can Tho-i onkológiai kórház projektjét.

A tárgyalópartnerek áttekintették a további lehetőségeket vietnami szakemberek képzésére – ismertette Havasi Bertalan, hozzátéve: a vietnami fél örömét fejezte ki a Ho Si Minh-városi magyar főkonzulátus újranyitása kapcsán. 

A delegációt fogadta Nguyen Tang Nhon bíboros, Hanoi érseke is. Ezt követően Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és a Magyar Országgyűlés IPU-csoportjának képviselői találkoztak a Vietnami-Magyar Baráti Társaság vezetőségével.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.