Légi katasztrófák: Új előírással segítenék a roncsok keresését
Negyedóránkénti helyzetjelentést tenne kötelezővé a légitársaságoknak a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet, hogy csökkentsék az eltűnt repülőgépek utáni keresés területét.
A Flightglobal légügyi szaklap beszámolója szerint 100 tengeri mérföldre csökkenthető a keresés területe, ha elfogadnák a javaslatot.
A légitársaságok eddig önkéntesen dönthették el, hogy küldenek-e folyamatosan frissülő pozíció adatokat, és azt is, milyen időközönként – ez most kötelezővé válna a Malaysia Airlines 370-es járatának eltűnése után.
A maláj légitársaság Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járata tavaly március 8-án tűnt el vélhetően a Dél-kína-tenger felett, és azóta sem találták meg. Korábban az Air France Rióból tartott Párizsba közlekedő járatának maradványait csaknem két év alatt találták meg.