2015. január. 29. 15:38 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 29. 18:06 Világ

Elhunyt egy hírhedt svéd kém

Elhunyt Stig Bergling hírhedt svéd kém, aki a hetvenes években a Szovjetuniónak szolgáltatott ki fontos katonai titkokat, és a lebukása után megszökött a börtönből – közölte csütörtökön a stockholmi sajtó.

Bergling a svéd rendőrség biztonsági szolgálatában és a hadseregben is dolgozott, és több ezer titkos dokumentumot adott át Moszkvának a svéd fegyverzetről és védelmi rendszerekről, amelyeket azután súlyos kiadások árán át kellett szervezni, illetve építeni. 

Izraelben, 1979-ben fogták el. Hazájában életfogytiglani börtönre ítélték, de 1987-ben megszökött, amikor engedélyezték neki a felesége meglátogatását. A rendőrök a lakóépület bejáratát őrizték, mialatt ők a hátsó ajtón át távoztak, kompra szálltak, és Finnországban eltűntek a nyomozó hatóságok elől. A szökés kikényszerítette a svéd igazságügyi miniszter lemondását.

A jelentések szerint a Szovjetunióban, Magyarországon és Libanonban bujkált, de 1994-ben a honvágya miatt váratlanul hazatért, és folytatta büntetése letöltését. Kegyelemmel szabadult 1997-ben. Egy stockholmi idősotthonban halt meg 77 éves korában, január 24-én – írta a Dagens Nyheter.

 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.