Világ hvg.hu/MTI 2015. január. 21. 19:06

Odaszúrt egyet a republikánusoknak Obama az évértékelőjében

"Már nem kell többet kampányolnom" – mondta Barack Obama amerikai elnök az évértékelő beszédében, amelyben azért odaszúrt egyet a republikánusoknak is.

Obama évértékelő beszédében kedden a saját karrierjével kapcsolatban egy poént is elsütött. "Már nem kell többet kampányolnom" – mondta Barack Obama, aki már a második ciklusát tölti az amerikai elnöki székben. Elnöksége 2017-ben jár le, és az amerikai alkotmány értelmében ezután többet nem indulhat az elnökségért.

Obama szavaira, hogy már nem kampányol többet, a republikánosok zajongani és tapsolni kezdtek, mire az elnök feléjük fordult és csak annyit mondott: "Tudom, mert mindkettőt megnyertem". Erre a demokraták felállva tapsolták meg az elnököt, aki kétszer ugyan nyert az elnökválasztáson, de pártja egyébként elvesztette a novemberi "félidős" választásokat.

Elemzők szerint az elnöki beszéd olyan volt, mintha tényleg megnyerte volna az elnökválasztást és a novemberi választást is, a New York Times szerint "kihívóan ambiciózus programot" hirdetett meg és beszéde úgy hangzott, mintha azt egy demokrata többségű kongresszus előtt mondta volna el.

A Wall Street Journal azt írta, Barack Obama kihirdette, hogy vége az amerikai gazdasági válságnak és arról érvelt az amerikaiaknak, hogy eljött az ideje a teljes körű fellendülés útjában álló legmakacsabb akadály, a középosztály lemaradásának elmozdítására. A lap szerint az elnök gazdasági programjának végrehajtásához a magas jövedelmű amerikaiak megadóztatására lenne szükség az alacsonyabb jövedelműek kedvéért, ami azonban igen bizonytalan jövő elé néz egy teljes egészében a republikánusok ellenőrzése alatt álló kongresszusban.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.