2015. január. 10. 06:59 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 10. 09:14 Világ

Lehet, hogy mégis indulna a 2016-os elnökválasztáson is Mitt Romney

Mitt Romney, az amerikai Republikánus Párt volt hivatalos elnökjelöltje politikai támogatókkal New Yorkban közölte: gondolkodik azon, hogy versenybe száll a jövő évi amerikai elnökválasztáson – közölte pénteken a The Wall Street Journal.

Romney volt massachusettsi kormányzó először 2008-ban szállt harcba pártjának elnökjelöltségéért. A Barack Obamától 2012-ben elszenvedett vereség után többször is azt mondta, hogy a korábbi kudarcok után 2016-ban nem akar ismét megmérkőzni a Fehér Házért folytatott politikai versenyben. Ugyanakkor ennek lehetőségét nem zárta ki végleg.

A volt elnökjelölt azután szólalt meg ismét, hogy az amerikai sajtó kiemelten kezdett foglalkozni egy párttársa, Jeb Bush volt floridai kormányzó esetleges elnökjelölti ambícióival. Az idősebb George Bush exelnök fia az elmúlt hetekben többször is kritizálta Romney 2012-es szereplését, és több olyan lépést tett, amely arra utal, hogy vállalná az elnökjelöltséget.

A lap szerint a Romney által meglebegtetett szándék megfontolásra készteti a republikánusok anyagai támogatóit azzal kapcsolatban, hogy már a küzdelem korai szakaszában elkötelezzék magukat Bush támogatása mellett.

A két volt kormányzó viszonya nem felhőtlen. Bush, akinek elsősorban Romney elutasító bevándorlásügyi elképzeléseivel kapcsolatban vannak fenntartásai, csak 2012 márciusának második felében biztosította támogatásáról a politikust, amikor Massachusetts volt első embere már megkérdőjelezhetetlenül vezetett a pártja elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben.

A lap értesülései szerint Romney várhatóan a következő két hónapban dönt arról, hogy rászánja-e magát az újabb küzdelemre.

Hirdetés