A modernkori rabszolgaság különböző formái ellen emelte fel a szavát Ferenc pápa újévi imádságában és a Twitter-üzenetében. Ezek közé sorolta a prostitúciót, az emberek szolgasorba taszítását, a gazdasági vagy szociális eredetű kiszolgáltatottságot is.
A rabszolgaság modern formái ellen emelte fel szavát, és a békéért való együttes fellépést szorgalmazta Ferenc pápa csütörtökön a béke világnapján, az esztendő első úrangyala imádságában és Twitter-üzenetében.
A katolikus egyházfő elsősorban a fegyveres konfliktusok, a terrorcselekmények, a bűnözés és az erőszak ellen szólt, külön hangsúlyozva, hogy a háborúk rabszolgává teszik az embereket. "Ez az üzenet mindnyájunkat érint. Mindnyájunknak küzdeni kell a rabszolgaság minden formája ellen és építeni a testvériséget Mindannyiunknak, kinek-kinek a felelőssége szerint. Jegyezzétek meg jól! A béke lehetséges! A béke gyökere pedig mindig az imádság. Imádkozzunk a békéért!" - mondta a pápa.
A közösségi oldalon is leadott üzenetében és a Szent Péter téren elhangzott szentbeszédében az egyházfő a rabszolgaság modern formái ellen is szólt. Ezek között említette a prostitúciót, az emberek szolgasorba taszítását, a gazdasági vagy szociális eredetű kiszolgáltatottságot. A modern rabszolgaság legfőbb okai közé sorolta a szegénységet, a gazdaság fejletlenségét, a táradalom peremére szorulást, az oktatási és munkalehetőségek hiányát. Mindezt a pápa szerint súlyosbítja a korrupció, amelynek gyökere abban rejlik, hogy a gazdasági rendszer középpontjában a pénz istenítése, nem pedig maga az ember áll.
Különleges hangsúlyt helyezett a katolikus egyházfő a bevándorlók tömegeinek mostoha körülményeire, arra, hogy sokakat közülük viszontagságos utazás után megfosztják szabadságuktól és javaiktól, embertelen körülmények között tartják fogva, fizikailag bántalmazzák és szexuálisan kizsákmányolják. Sok bevándorló szociális, politikai és gazdasági okból kénytelen illegalitásba vonulni vagy kényszerűségből vállalni az embertelen megélhetési és munkakörülményeket - hívta fel a figyelmet Ferenc pápa.