Világ MTI 2014. november. 28. 08:16

"Bár változtattunk volna a szabályokon"

Jean-Claude Juncker utólag most már úgy látja, kormányának szigorúbban kellett volna ellenőriznie a nagyvállalatokkal kötött adómegállapodásokat.

Sajnálatát fejezte ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a sajtó célkeresztjébe került adómegállapodások miatt a Financial Times brit gazdasági, politikai napilap európai kiadásának pénteki számában megjelent interjúban.

Juncker közölte: nem az volt a céljuk, hogy más országok elől elszívják az adóbevételeket, nem is lobbiztak ezért soha. A luxemburgi adópolitika célja szerinte az volt, hogy jövő orientált külföldi cégeket csábítsanak az országba, mert a gazdaság túlontúl függővé vált a monolit bankrendszertől.

Juncker utólag most már úgy látja, kormányának szigorúbban kellett volna ellenőriznie a nagyvállalatokkal kötött megállapodásokat. 

"Mindenki tudta, hogy Luxemburgban léteznek ilyen adómegállapodások, ahogyan más országokban is. Meg kellett volna változtatnunk a törvényt, hogy a pénzügyminiszter is beleszólhasson ezekbe a döntésekbe, amit a törvényeink nem tesznek lehetővé" – nyomatékosította ismételten Juncker, hogy a megállapodásokról az adóhivatal, és nem a kormány döntött.

A politikus az interjúban arra az álláspontra helyezkedik, hogy sem a bizottság ellen benyújtott, majd végül leszavazott bizalmatlansági indítvány, sem a botrány nem fog ártani hivatalának a brüsszeli testület élén.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.