2014. november. 27. 08:38 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 27. 11:32 Világ

Rakétagránáttal lőtték az EBESZ-megfigyelőket Ukrajnában

Az egyik megfigyelő kiszállt a kocsiból Kirove és Sumi települések között, és abban a pillanatban rakétagránátot lőttek ki rá, amely az autójuktól 150 méterre csapódott be. Két másodperccel később légvédelmi fegyverből is rájuk lőttek. A megfigyelők nem sérültek meg.

Washington elítélte szerdán az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői elleni támadást Kelet-Ukrajnában, és a Moszkva-barát szakadárokat tette felelőssé érte.

Jen Psaki külügyi szóvivő közleménye szerint "mindent összevetve a lövéseket a szakadárok által ellenőrzött területről adták le". Psaki leszögezte, hogy az Egyesült Államok számára elfogadhatatlan bármilyen támadás vagy fenyegetés az EBESZ-megfigyelőkkel szemben.

"Felszólítunk minden felet, hogy tartózkodjon olyan cselekményektől, amelyek veszélybe sodorják az EBESZ-missziót Ukrajnában" – közölte Psaki, és ismételten felszólította a szakadár fegyvereseket, biztosítsák a misszió számára, hogy mandátumával összhangban végezhesse dolgát.

Az EBESZ honlapján közölte, hogy Donyeck közelében rakétagránáttal és légvédelmi fegyverekkel tűz alá vették szerdán dél körül az EBESZ megfigyelőit. A misszió három tagja ukrán katonák kíséretében a Donyecktől 55 kilométerre keletre lévő Kirove és Sumi települések között található két ukrán ellenőrzőpont között közlekedett. Sumi mellett az egyik megfigyelő kiszállt a páncélozott járműből, és azon nyomban egy rakétagránátot lőttek ki rá, amely az EBESZ-járműtől mintegy 150 méterre csapódott be. Két másodperccel később 23 milliméteres légvédelmi fegyverből adtak le rá több sorozatot. A golyók a járműtől két-három méterre csapódtak be. Az EBESZ-megfigyelők azonnal elhajtottak a helyszínről. Nem esett bajuk, épségben értek vissza bázisukra.

Hasonló incidens történt a múlt szerdán is Donyeck közelében.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.