2014. november. 14. 17:13 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 14. 17:12 Világ

Egyelőre nem megy több magyar katona Koszovóba

Idén mintegy 150 katonával növelték a létszámát a koszovói KFOR-missziónak, így most nem tervezik erősíteni azt.

Magyarország jelenleg nem tervezi a koszovói KFOR-misszióban szolgálatot teljesítő magyar katonai kontingens további erősítését, miután az idén jelentősen, mintegy 150 katonával növelték a létszámát - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter, amikor pénteken a NATO-vezetésű békefenntartó erő pristinai főhadiszállásán találkozott a misszióban szolgáló magyar katonákkal.

"Magyarország nemzeti érdeke a Nyugat-Balkán stabilitása, ezért jelentős erőkkel, mintegy 500 katonával veszünk részt a koszovói, illetve 150 katonával a bosznia-hercegovinai nemzetközi békefenntartó missziókban, és a magyar katonák igen nagy megbecsülést élveznek" - hangsúlyozta az állománygyűlést követően a miniszter az MTI-nek nyilatkozva. Mint elmondta, az afganisztáni kivonulás után, az onnan kivont erők átcsoportosításával növelték a KFOR kötelékében szolgálatot teljesítő magyar katonai kontingens létszámát, és a magyar katonák teljesítményét nagyra értékelte a KFOR erők parancsnoka is. Hozzátette: "A magyar kontingens az ötödik legnagyobb a KFOR kötelékében, Bosznia-Hercegovinában pedig a harmadik legnagyobb erőt képviseljük".

"Ez jól mutatja, milyen jelentőséget tulajdonít Magyarország a térségnek, ugyanis ha a Nyugat-Balkánon nincs béke és biztonság, akkor menekültáradat és illegális migráció, illetve a szervezett bűnözés erősödése fenyeget" - folytatta. A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország a NATO, illetve az Európai Unió tagjaként együttműködik szövetségeseivel a nemzetközi békefenntartó missziók keretében is, a közösség pedig inkább a missziók létszámának csökkentését tartja napirenden. Ugyanakkor Magyarország a NATO, az EU és az ENSZ keretében a világ 10 országában vesz részt békefenntartói küldetésben. "Ezzel érdekérvényesítő képességünket és pozíciónkat erősítjük a világban és a nemzetközi szervezetekben" - hangsúlyozta.

A politikus a nyugat-balkáni nemzetközi békefenntartó küldetésekben szolgálatot teljesítő magyar katonákat látogatja meg Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában november 14. és 16. között.

Pénteken a KFOR pristinai főhadiszállásán fogadta a magyar minisztert Francesco Paolo Figliuolo, a KFOR olasz parancsnoka, majd Hende Csaba állománygyűlésen találkozott a magyar katonákkal. A többi között a katonai életpályamodell tervezett bevezetéséről, illetve a haderőfejlesztés aktuális terveiről tájékoztatta az állományt, majd a magyar katonáknak otthont adó Slim Lines tábort kereste fel.

A különböző békefenntartó missziókban világszerte több mint 700 magyar katona tevékenykedik, közülük több mint 500-an a NATO irányítása alatt álló koszovói KFOR, csaknem 150-en pedig az EU által irányított bosznia-hercegovinai EUFOR ALTHEA küldetésben vesznek részt. Mindkét nemzetközi misszió feladata egyebek között a tűzszünet fenntartása, az irreguláris erők felszámolása, a biztonság megteremtése, a humanitárius segítségnyújtás, az aknamentesítés, a határellenőrzés, valamint a mozgásszabadság biztosítása.

A miniszter a tervek szerint programja további részében szombaton Koszovóban a Novo Selo-i táborban, illetve vasárnap a bosznia-hercegovinai Butmir táborban keresi fel a magyar katonákat.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.