2014. november. 10. 20:50 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 10. 21:02 Világ

Hét évet kapott a kábítópisztolyos hegedűtolvaj

Összesen hét év börtönre ítélték a 300 éves, ötmillió dollár értékű Stradivari-hegedű elrablóját, a büntetett előéletű Salah Salahadynt hétfőn Milwaukeeban. Frank Almondtól, a Milwaukeei Szimfonikus Zenekar koncertmesterétől január 27-én rabolták el egy előadás után az értékes hangszert, amikor be akarta rakni a kocsijába. A rabló elkábította őt, és kereket oldott, mire Almond magához tért. A rendőrség kilenc nappal később megtalálta a hangszert a 42 éves Salahadyn egyik ismerősénél, aki nem tudta, mit rejt a rá bízott táska.

A hegedűrablás miatt egy embert már elítéltek. Salahadynnak egy Universal Knowledge Allah nevű borbély adta kölcsön a kábítópisztolyt, amellyel a rablást elkövette. A borbély három év börtönt kapott.

A megtámadott koncertmester azt mondta: szerencséje volt, hogy nem szenvedett kar- vagy csuklótörést, amikor összeesett a jeges járdán. A törés a karrierje végét jelentette volna.

Szakemberek szerint körülbelül 600-650 hangszer maradt fenn azokból, amelyeket az olasz Antonio Stradivari készített. Mindegyik értéke több millió dollárra rúg. A hangszerek többsége magángyűjtők tulajdonában van, akik neves hegedűművészeknek, szimfonikus zenekarok koncertmestereinek, hegedűseinek adják őket használatra.

A Milwaukeei Szimfonikus Zenekar koncertmestere is egy ilyen kölcsönkapott hegedűn játszik, a hangszer tulajdonosa nem kívánta magát felfedni. Bár a Stradivari-hegedűk értéke óriási, mégis ritkán lopják el őket, mert a kitűnő nyilvántartása miatt nagyon nehéz lenne eladni őket.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.